Deep inside, you cry cry cry

Hello blogreaders,

Egy kis statisztikát hoztam és persze a 10. részt kicsit megkésve. Remélem, nem haragszotok érte. Ezért a következő fejezetet még ezen a héten fel is rakom kárpótlásul. J

Statisztika: Kíváncsi voltam, hogy 1 héten hányan látogattok el az oldalra ez a szám a 307. Szóval hetente nagyjából ennyien jártok itt, aminek nagyon örülök. Köszönöm a támogatást és azt, hogy egyre többen vagytok. A véleményeteket is nyugodtan leírhatjátok.

Ölel titeket: 
Jesy GlamStrim

10. Fejezet

  Az ajtó hangosan becsapódik. Kikerülöm az előttem haladó szőke + göndör párost. Úgy gondolom, nem érdemli, meg hogy ezért is leordítsam a fejét. Bár kirakom elé a lábam hogy elgáncsoljam, az utolsó percben visszarántom. Máskorra időzítem a bosszúmat, ezt nem úszhatja meg szárazon. Megbántotta az egyik legjobb barátom és inkább Niallel foglalkozom, mint vele.

  Futok felé. Az autója ajtaját nyitja, amit én nagy lendülettel becsapok. Riadtan felém pillant, elvégre mindenki más ezt tenné, ha egy lány odaszaladna hozzá és elkezdené csapkodni a kocsija ajtaját.

  Könnyek csillognak a szemében. Számomra ez iszonyúan szívszorító látvány. Ő egy életvidám, vicces, tehetséges, szőke, ír srác, aki a poharát mindig félig tele látja. Most viszont a pohara félig üres egy gonosz liba miatt. Még mielőtt én is sírni kezdenék, a nyakába ugrok. Megölelem, és nagyon jól esik szerintem nem csak nekem. Érzem, ahogy a fejét a vállamba fúrja és a könnyei kicsit eláztatják a ruhámat. Tudom, hogy szüksége van valakire, még ha tagadja is. Egy idő után felemeli a fejét, a szemében látom, hogy ezer meg ezer érzés kavarog benne, de csak egy szót mond.

- Köszönöm - ahogy kimondja, még jobban elfacsarodik a szívem és az én arcomon is végigfut egy könnycsepp. A kezével letörli: - Ne sírj, miattam ne. Semmi baj. Most már inkább hazamennék, jó?

- Hívlak. - mondom neki. Mosolyogva bólint. Elhajt. Hosszan nézek utána. Egy kezet látok a vállamon.

- Indulhatunk? - kérdezi csendesen Eleanor.

- Aha. - sóhajtom és nekivágunk az éjszakának.

  Mikor a klubba érünk, megcsap ugyan a jó hangulat, de nem igazán érzem magam odaillőnek több okból kifolyólag: nem igazán tudok táncolni, nem iszom és ismerkedek. Nem úgy Louis, aki eléggé „becsiccsentve” üldögél El mellett. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy a feje az asztallapnak csapódik.

- Ez kidőlt. - kacarászik Zayn akiben szintén van egy kis alkohol. Ekkor megérkezik Perrie is aki azzal szórakoztat minket hogy az italából kivett olíva bogyókat próbálja az orrlyukaiban tartani. Annyira nevetek, hogy a narancslevemet az alvó Lou hófehér pólójára köpöm. Zayn szintén.

- Hoppá! - a szám elé kapom a kezem. Remélem nem fog haragudni a ruhája miatt, ha kijózanodik.

  Egy idő után aztán már nem bírok magammal. El kell szabadulnom innen. Most éppenséggel senki nincs a környékemen, akivel tudathatnám, úgyhogy írok egy cetlit és a hortyogó Louis homlokára ragasztom.

  Elindulok. A hó már megint rákezdi, a szél pedig egyre hidegebb. A combom az ujjaim és az orrom teljesen átfagynak, mire odaérek. Hirtelen felindulásból felmászok a fára, amin át a tetőre ugrok. Az Irresistable-t énekli közben meg énekel, gitározik hozzá.

  Bekopogok az üvegen. Abbahagyja, fülel, felém fordul. Megijed, nem is kicsit. Rohan és kinyitja az ablakot.

- Úristen Hanna, mit csinálsz a tetőnkön? - kérdezi én meg beugrok a szobájába.

- Túl könnyű lett volna az ajtó át jönni. - vonok vállat.

- Azt még nem mondtad mit keresel itt?

- Szomorú voltál. Eljöttem, hogy felvidítsalak.

- Mondtam, hogy nem kell, megoldom.

- Akkor akár haza is mehetek, egyedül... a sötétben... - lassan az ablak felé indulok. Tettetett elkeseredéssel nézek a távolba, mert pontosan tudom mi lesz a reakciója.

- Maradj! Később viszont hazaviszlek. Addig üssük el az időt egy filmmel. - javasolja, és már szalad is lefelé. Megpillantom az ágyán heverő ruhadarabot: azt a bizonyos pólót, amit leöntöttem kólával. Még mindig nem mosta ki? Furcsa. Még mielőtt neki állnék elméleteket gyártani, Niall után robogok.

  Legnagyobb sajnálatomra egy horrort választ. Az egészet végig félem, ráadásul mikor Niall ki akar menni kajáért, visszarántom a kanapéra. Többször nem is kísérel meg elszakadni a helyétől. A film végeztével, mikor a kocsija felé araszolunk, kezdi elveszteni a türelmét, mert minden második lépésnél felkiáltok:

- Egy zombi galamb! Ott repül. Ne nézz így, tuti az volt.

- Gyere már! - próbál rávenni, hogy, elinduljunk, végül valahogy csak bekönyörög a kocsiba nagy röhögések közepette. Ő nevet rajtam.

  A házunk elé érve tétovázva játszik a kulcsaival, kiszállunk. A küszöbünkön bukik ki belőle a mondandója.

- Kedves volt tőled hogy eljöttél miattam a klubból. És nem akármilyen belépőd volt, sőt fel is vidítottál. Még egyszer köszönöm. - rám villantja a gyönyörű kék szemeit, amit éppenséggel tisztán látok a holdfényben.

- Nagyon szívesen. - válaszolok és eszembe jut a tegnap esti próbálkozása, a „majdnem csókunk”. Csak álldogálunk. Kezdem megunni, úgyhogy egy öleléssel, elbúcsúzom tőle. Amilyen gyorsan elpárolgott a félelmem a kocsiban, olyan gyorsan vissza is jön. Itt állok a sötétben egy zombis film után, Niall távolodik, és a bokorba mozog valami.

  Felrántom az ajtót és felsprintelek a szobámba. Még fürödni sem megyek el, ami tudom kissé otromba dolog. Majd reggel, hátha addigra abbahagyom a pánikolást.

A nap első sugarával kelek. A legkényelmesebb ruhámba öltözök fel a mai deszkázáshoz. Eszek tévét nézek, de csak nem akar 10 óra lenni addig meg inkább nem keltem fel a bátyámat, mert eléggé labilis hangulatú reggelente.

  Eszembe jut, hogy az egyik kis directionernek megígértem, hogy csinálok egy Twittert. Neki is látok, egy pillanata alatt elkészül. Bekövetem a kislányt, Harryt, Niallt, Louist, Liamet, Zaynt, Eleanort, Daniellet és a Little Mixet. A nagy munka közbe kimegyek egy banánért. Visszaérve elkerekedik a szemem: ugyanis 200 követőm lett alig néhány perc alatt. A neveket nézem: az osztálytársaim, az énektanárom, iskolai ismerősök, énekkarosok, a kislány: Anne Halley, Niall, Liam, El és jó pár ismeretlen. Anne Halley rögtön twittel is nekem:

  * Köszi hogy bekövettél @HannaReidOfficial <3 *

Odabiggyesztek egy „szívesen”t és kilépek. A következő pillanatban szinte fejbe csapott az ötlet, ami kezd kirajzolódni a szemeim előtt.

  Rögtön kapom is a telefonom és riasztok három darab kórusos srácot plusz Josht kirángatom az ágyból. Mikor az összes fiú megérkezik, ismertetem a tervet.

- Köszi hogy eljöttetek. A segítségeteket szeretném kérni egy dalhoz - feléjük fordítom a laptopom és lejátszom. Ők közben hümmögve mérlegelik a látottakat. Mint a professzorok, ettől a gondolattól kuncogni kezdek, de hamar abbahagyom, mert csúnyán néznek rám. - Szóval ezt kellene feldolgozni kicsit egyénibben. Megoldható?

- Rajta vagyunk! - feleli Tom az egyik kórusos. Gondolom, hagyom őket dolgozni. Kimegyek a konyhába és egy nagy adag csoki darabos fagyit eszegetek.

  Úgy egy óra múlva behívnak, hogy párszor elpróbáljuk. Elsőre nem, de negyedszerre sikerül felvennünk.

- Készen álltok? - kérdezem ünnepélyesen. Ők vadul bólogatnak. Megnyomom a Feltöltés gombot. 100% - Bámulatosak vagytok srácok, köszönöm. Ezért jövök nektek eggyel. - A fiúk ujjonganak, mi pedig Joshsal rájövünk, hogy már rég a pályán kéne lennünk.