Time enough for tears

9. Fejezet

  Villany fel, az ajtó meg kicsapódik. Mi „szétrebbenünk”.

- Szasz’ Josh vagyok - mondja lazán az ajtófélfának dőlve. Rágózik. Laza benyomást kelt az össze-vissza álló hajával izompólóban.

- Öhm, hello. Niall vagyok - kicsit megszeppenve válaszol. Talán kisfiúsan el is pirult ha jól látom.

- Látom hazahoztad Hannát, mesélj csak szépen magadról: teljes név, születési dátum és hely, kedvenc étterem és szereted a fánkot? - a bátyám szép lassan éget le. Az én arcom is kezd lángba borulni. Meddig fogja még ezt csinálni? Esküszöm beverem az arcát. Efféle gondolatok járnak a fejemben.

- Niall James Horan, 1993.szeptember 13. és Írország, Nando’s és milyen fánkról beszélsz? - sorolja Niall. Kezd felbátorodni. Tartja a szemkontaktust.

- Öcsi, ne szórakozz velem! Tetoválásom van és gyúrok is - keménykedik Josh. Ennyi elég is volt. Miért csinálja ezt? Niall nem egy gengszter akit meg kell félemlíteni. Teljesen normális. Aranyos és segítőkész. Ilyen fiúról álmodnak az anyukák akiknek a lányának valamilyen maffiózó a barátja. Szívesen álldogálnék még kint a vérfagyasztó hidegben szoknyában a csillagos ég alatt. Ja, nem is. Ironikus vagyok. Most rögtön véget vetek ennek a kis színjátéknak.

- Ő itt a bátyám, az egyetlen tetoválása pedig egy szív és a fenekén van. Amúgy köszönöm, hogy elhoztál. Jó éjszakát! Josh te meg indulj befele! - intek Niallnek, ő meg röhögve sarkon fordul és elmegy. A bátyám izmos testét nagy nehezen betuszkolom az ajtón még a tiltakozása ellenére is.

- Kösz, igazán kösz - sziszegem és meghúzkodom a bátyám haját, kicsit talán túl erősen. Azért elég vicces volt, amit bekamuzott. Magamban megmosolygom az előbb történteket.

- Na és milyen volt az este? - kérdezi.

- Jó.

- Milyen jó?

- Nagyon jó. Holnap megyünk deszkázni ugye?

- Még szép. Most már felmegyek aludni.

- Jó éjt - válaszolok, majd egy hatalmasat ásítok és rájövök, hogy mennyire kimerültem ma. Lezuhanyozom és fáradtan az ágyamba zuhanok. Úgy alszok, mint akit agyonvertek egészen hajnali 3 óráig mikor szomjas leszek. Nagy nehezen felkelek és az ajtó felé megyek. Épp csak résnyire nyitom. Megpillantom Carlyt: a kezében a magas sarkúját fogja, közben óvatosan lépdel lefelé a bátyám meg mögötte. Visszafojtom a lélegzetem, a számat befogom a kezemmel, hogy biztos ne szólaljak meg. Megvárom amíg Josh visszamegy a szobájába, akkor leszaladok meg pohár vízért közben meg a látottakat mérlegelem. Lehet, hogy már járnak? Egyáltalán mit keres Carly a bátyám szobájában? Miért nem hozzám jött? És hol a deszkám? Ezen kérdések kereszttűzében nyom el az álom újra.

***Louis szemszöge***

A szél fúj, és eléggé hideg van, de nem érdekel. Végre lazíthatunk kicsit távol a sztárok, lesifotósok és modellek világától.Émelyatően jó érzés egy pár órára szabadnak lenni.

  Niallal „száguldok” az utcán. Na, jó, és száguldok Hanna deszkáján, ő meg gurul utánam az enyémen.

Egy "gyere már"-t kiáltok hátra. Megállok a pálya előtt míg Niall beér. Liheg.

- Itt vagyok! - szól kifulladva. Lehet, hogy jobb lett volna, ha autóval jövünk.

  A pályán egy halom embert látok, akik körbeállnak valamit, vagy inkább valakit. Rossz érzés kerít hatalmába. Köszönünk a baljóslatú társaságnak. A következő pillanatban több dolog is történik egyszerre: egy lány a nyakamba ugrik a nevemet visítozva és ír barátom borul egyet a deszkámmal.

***Hanna szemszöge***

- Emily engedd már el! - szólok megmosolyogva a barátnőm reakcióját. Végre elereszti. A többiek körbeállják Adamet. Odamegyek hozzájuk. Ő a földön fekszik totál kiütve és részegen. Szemei rettenetesen táskásak, arca kicsit meg van nyúlva és borostás. Ruháját foltok borítják.A deszkásokra nézek. Meg vannak rémülve. Én is meg vagyok, hiszen ő egy józan, céltudatos, magabiztos vezér. A mi Gustavunk.

- Már megpiszkáltam egy bottal, de semmi, legalább lélegzik. - tájékoztat Ed.

  Előveszek a táskámból egy üveg vizet és a felét Adamre öntöm. Rögtön felriad. Köhög párat. Ed pedig olyan „Ahha hát ezt kellett volna csinálni” arckifejezéssel áll mellettem. Adam felül, a kezébe nyomom a maradék vizet, megissza.Egyszerre szegezzük neki a kérdést: Mi történt?

- Olyan ködös az egész...nagyon dühös voltam...ittam aztán ide jöttem...a telefonom - furcsán beszél, szaggatottan. Előveszi a mobilját és egy képet mutat amin Abby és Chris csókolózik.

Ismeretiek azt az érzést, amikor elfog a pánik és megijedsz? Hát velem pont ez történik. A gyomrom görcsbe rándul és a hányinger sem kímél. Csoda ha nem dobom ki a taccsot.

 - Te küldted - mondja Adam. Határtalan szomorúsággal néz rám. Abban a pillanatban majdnem elsírom magam.

- Hadd beszéljünk négyszemközt. Légy szíves! - kérem a többieket. Ők ugyan távolabb mennek, de tudom, hogy hallgatóznak. Cheryl és Michael nem is próbálják leplezni. Undorodó pillantásokat vetnek felém. Meg is érdemelném ha én lennék a bűnös de azt kell mondjam hogy nem én vagyok.

- Ezt tegnapeste edzés után csináltam. Nagyon megrémültem. Senkinek sem akartam rosszat.. - ránézek. Ő a földet bámulja pedig semmi érdekes nincs ott. - Adam, az életemre esküszöm, hogy bár az én telefonomon van a kép, nem én küldtem. - jobb kezem a szívemre szorítom. Végre rám néz. Nehezen, de feláll.

- Hiszek neked. Azt nem mondom, hogy semmi baj, mert hazugság lenne, de nem haragszok - a szemembe néz. Könnyezve megölelem.

- Josh, hazavinnéd? - kiáltok a bátyámnak, aki máris intézkedik. Miután elmennek, Ed szólal meg először.

- Úgy látszik lőttek a mai gyakorlásnak - a többiek szomorúan néznek a távolodó és a közeledő fiúkra.

- Akkor feleslegesen jöttünk ki - ingatja a fejét Louis. Róluk el is feledkeztem.

- Nézzetek meg a minket, haver - kiált nekik Chris. Sötét haján megcsillan a napfény. Teljesen feketébe van öltözve. Magabiztos pillantással mered ránk. Gőgös hatást kelt, szerintem. Fenn hordja az orrát.

- Na, nem! Azt már nem! - őket figyelem aztán Louist aki hozzám jön, és a vállamra könyököl.

- Eljött a bunyó ideje!

- Értékelem, hogy bevernéd az arcát, ahogyan én is, de ma senki nem fog verekedni. Mi jöttünk előbb tehát maradunk, ők meg elmennek - tovább nézem a rivális csapatot. Rendíthetetlen vagyok és tovább játszom a vezért. A főnökük int, hogy induljanak. Túl könnyen adják fel. Lélekben már készülni kezdtem a heves szócsatára esetleg egy-két jóleső pofonra is de semmi sem történik. Tiszta a levegő. - Lássunk hozzá! - adom ki az utasítást megkönnyebbülve. Többiek szó nélkül engedelmeskednek, így végre van időm örülni a barátaimnak.

- Mi volt ez az egész? Ez volt az a Chris gyerek? - kérdezi Niall.

- Van a telefonomba egy kép, amin Chris meg Adam barátnője csókolózik pénteken. Adam ezen kibukott és részegre itta magát. Ja, igen ő volt az - mondom el egy szuszra a történteket. Kimondva még szörnyűbben hangzik. Bűnösnek érzem magam.

- Ennyi feszültség elég is volt mára! Deszkázzunk! - csapja össze a kezét Louis. Optimista barátom deszkára pattan és elgurul az akadályok felé. Számomra kissé szokatlan hogy egy világhírű énekes csak úgy deszkára pattan és nem fél összepiszkolni a kezét de Louis ilyen és ez így van jól. Niall saját járművemet a kezembe nyomja, azután pedig megkönnyebbül, hogy nem kell többet ráállnia. Elővesz nagy csomag chipset és ropogtatni kezdi. Vidám csámcsogásához halk dudorászás is társul.

  Lecsapom a deszkám a hideg aszfaltra és csak száguldok, ugratok, hülyéskedek a haverjaimmal. elengedem egy percre a gondjaimat és élvezem ahogy a hideg szél a hajamba kap. Másfél óra kemény gyakorlás után leülök a padra Niall és Louis közé. Az utóbbi töri meg a csendet

 - Gyere el a mai fellépésünkre az X Faktorba. Na?  - áll elő a hirtelen ötlettel. Eltöprengek. Már napok óta nem pihentem ki magam. Mostanában mindig történt valami.

- A Kiss You-t adjuk elő.
  Végül bólintok. Hiszen az a szám a kedvencem. Nem hagyhatom ki a meghívást. Lou pedig annyira örül, hogy leesik a padról. Ezen mind nevetni kezdünk. Így telik a délutánunk.

  Mielőtt hazaindulok, feltűnik, hogy Josh nem jött vissza gyakorolni. De nem teszem szóvá, mert otthon idilli kép fogad: ő és Carly beszélgetnek és tévéznek a nappaliban. Köszönök. Egy-egy mosollyal viszonozzák. Aranyosak így együtt, gondolom.

  A szobámba lépve már tudom is mihez kezdek a szabadidőmmel: éneklek, közben pedig meghallgatom a Take Me Home-ot. Több szám is van, ami nagyon tetszik: Heartattack, Last First Kiss, LWWY, Rock Me, Nobody Compares. Viszont vannak dalok, amiket egyértelműen a megható/sírós mappába raknék: Little Things, Irresistable, Truly Madly Deeply Love, Over Again, Summer Love. Van még egy átgondolandó szám is: They don't know about us. Érdemes eltöprengeni a szövegen. A rendkívül erős érzelmeket kiváltó dallamon. Van benne valami emberi. Mindenki érzi azt a pluszt ami a számból árad. Érzéseket közvetít. Egy történetet. A nagy zenehallgatásba merülve azt veszem észre, hogy késő van. Leállítom a cédét és összevissza kapkodva próbálok normális, odaillő ruhát felvenni. Ez nehéznek bizonyul mert ami a kezembe akad az rögtön ki is esik belőle. Nagyon ügyetlen vagyok ha sietésről van szó. Mire nagyjából elkészülök már hét óra is elmúlik.

  Félúton vagyok, olyan gyorsan hajtom a deszkám, hogy majd kiesik a kereke. Az utat lerövidítem egy erdős résznél. A fák és szúrós bokrok közt igencsak nehéz szlalomozni. Beesek a stúdióba és összetalálkozom Eleanorral:

- Elaludtam. Gyere, siessünk! - karon ragad és az öltözők felé rohanunk. Lelassítunk, mert megpillantjuk az öt fiút, aki döbbenten mered rám.

- Hanna, izé... Egy fészek van a hajadban. - szól röhögéstől fuldokolva Zayn. Társaságunkból kitör a nevetés. Megrázom a fejem: pár levél meg egy ág esik ki a hajamból. Ilyen az én formám, bezzeg Eleanor csodásan fest most is. Szerintem a késésének az oka inkább a készülődés mint az elalvás.

- Egy perc és kezdtek. - kiált egy ember. Ők közvetlenül a színpad mögé mennek (mi is velük tartunk) és mikrofonnal a kezükben várakoznak. A beéneklés már rég megtörtént ezért hülyéskedéssel töltjük az időt. Bekonferálják a One Directiont, ők meg szó szerint berobbannak a színpadra.Út közben Harry majdnem hasra esik de szerencsére sikerül megőriznie egyensúlyát. Megrázza göndör fürtjeit és szalad tovább. Mi, lányok nem túl nőiesen kinevetjük a kis szerencsétlent. Úgy érzem Eleanorban jó barátnőre találok. A humora jó, a stílusa kellemes, nem idegesítő és... bírom.

  A szám véget ér egy " Let me kiss you" -val. A közönség nem igazán akarja elengedni őket, de a műsornak folytatódnia, kell, úgyhogy lejönnek. Louis megpörgeti barátnőjét a levegőben. Boldog csókot váltanak.

- Jók voltatok! - a két hüvelykujjam mutatom elismerésem jeléül. Eközben az egyik rendező figyelmeztet hogy egy kis harapnivaló vár az öltözőben. A fellépést pedig megköszöni.

- Nagyon szívesen. - Liam kezet fog vele. Egyedül ő marad ott beszélgetni, mert a többiek mikor meghallják a „kaja” szót, elrohannak. Bevárom Liamet aztán együtt ballagunk a srácok után. Belépünk az öltözőbe. Azt nem említették, hogy egy szőke lány is jár a harapnivalóhoz. Túlságosan is nagylelkű az ajándék köszönöm nem kérem.

  Köszönök Taylornak, aki eperrel eteti Harryt. Gusztustalanul, nyálasan, szerelmesen. Csatlakozom és eszek egy szendvicset, pár darab muffint és hogy ne legyen bűntudatom az egészségtelen, hizlaló ételek miatt egy almát is benyomok. Mire végzek, a kezemen a cukormáztól az alma levén át a morzsákig minden megtalálható. Elindulok megmosni. Szappanozok majd leöblítem.

- Eljössz a Bijou Clubba? Tudod, kiereszteni a gőzt. - az öltözőbe visszaérve Louis fogad.

- Ki jön még?

- El, Olly Murs, Zayn, később meg Perrie is befut

- Harry? Taylor?

Louis nyel egy nagyot: - Kicsit összevesztünk. amíg távol voltál.

- Mi? Miért? - hát ez gyorsan ment. Hihetetlen hogy mióta Taylor Swift belépett az életükbe mennyit veszekednek.

- A nője leszólta Niallt. Így ő azt mondta nem is tart velünk. - mondja és látszik rajta hogy dühös és csalódott. megértem, ha az én barátom tenne ilyet, ugyanígy éreznék.

- Mit mondott rá? - a szemébe nézek. A kezem ökölbe szorul. felkészülök a legrosszabbra.

- Dagadt disznó. - válaszol. Sajnálkozóan mered az éppen távozó Taylor felé, de ez a nézés leginkább Harrynek szól. - Ő nem is védte meg pedig legjobb barátok.

- Várjatok meg. Mindjárt megyek. - szólok hátra a vállam felett és mérgesen kiviharzok az ajtón.