Ain’t youth meant to be beautiful?

17. Fejezet

  Lassan haladok az utcán, kerülgetem a hóbuckákat, a sártócsákat. Minden növény fagyott, halott és hideg. Néha-néha egy jeges szellő csap az arcomba, de nem vészes az idő. Éppen Rebecca Ferguson - Gold and glitter című dalát hallgatom.

  Az utca üres, egy lélek sincs, sehol valaki mégis megkocogtatja a vállam. Reflexből (de inkább félelemből) hátra ütök, próbálok a fejére célozni, elvégre ki tudja, ki lehet az ilyenkor, talán meg akar támadni de, elhajol. Túlságosan jól ismer, és én is őt. Chris szemtelenül rám mosolyog. Kiveszem a fülhallgatóimat a fülemből.

- Mi járatban errefelé? - kérdezi, nyugodtan mintha csak régi ismerősök lennénk. Ha úgy vesszük azok is vagyunk. Arca kipirosodott a csípős levegőtől, haját összeborzolta a szél.

- Ezt én is kérdezhetném. Gondolkodni jöttem. - nem árulok el neki többet. Személyes dolgokat meg aztán végképp nem. Ma elég ellenséges napom van, a rosszra való koncentrálástól meg kimerültem.

- Elkísérjelek? - próbálkozik kedvesen. Legszívesebben ráordítanék: hogy miért követ, de nem teszem.

- Azt csinálsz, amit akarsz. - válaszolom neki könnyedén, de gorombán majd ismét elmerülök a zenében. Az agyam egy rejtett zugában ott motoszkál a kérdés: Mit keres itt, mit akar még mindig tőlem és miért ilyen kedves? Ő semmit sem tesz ok nélkül. Velem kapcsolatban pedig eléggé furcsán viselkedik. Őrült, kiszámíthatatlan és ez évről évre egyre jellemzőbb lesz rá. Szótlanul sétálunk a kihalt utcán: Chris meg én.

  A sarkon befordulok, teszek még pár lépést és már a pályán is vagyok. Mindent tökéletes fehér hóréteg fed, egyedül a színes graffitik virítanak.

  Gondolataimba merülök. Vajon mit tesznek az emberek, ha szembe találják magukat a sötét múltjukkal? Valószínűleg nem azt, amit én, mert én leülök a havas padra a sötét múltam mellé. A zenét leállítom, kiveszem a fülhallgatóimat a fülemből. Csendben nézem a tájat és reménykedem benne, hogy a mellettem ülő nem akar velem beszélgetni.

  Miért kezdtem el velem járni, ha már akkor is rossz híre volt? Több okból kifolyólag: naiv voltam és a külseje vonzott, nem is kicsit. A rosszfiús külső szinte majdnem minden lánynak bejön. Az eljövendő nemzedéknek adnék egy jó tanácsot: Lányok, ne higgyétek el, hogy meg tudtok változtatni egy fiút. Színtiszta időpocsékolás.

  A sok emlék közül a legtöbb fájdalmas, de van egy pár jó is.

  Például mikor összevesztem telefonon a szüleimmel, irtó dühös lettem, lefeküdtem a földre, az út közepére és nem voltam hajlandó mozdulni. Akkor Chris fogta magát és lefeküdt mellém.

- Mi lesz, ha jön egy autó? - kérdeztem enyhén remegő hangon, akkor már kezdtem kételkedni az ötletem helyességében.

- Valószínűleg meghalunk. - válaszolta teljes nyugodtsággal. Még két percig feküdtem az út közepén aztán Chris felrángatott, nem kellett nagyon erőlködnie.

   Felidézem magamban egy vicces beszélgetésünket. A parkban ültünk, napoztunk és hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem Christ hogy mi volt a jele óvodában. Ő egy Rubik kockával bajlódott, dühös volt, mert nem tudta kirakni. Mérgesen így szólt:

- Egy tetves fésű, oké? - miután rájött mit is mondott nevetésben törtünk ki. - Jól van, fésű, de tetvek nélkül. - folytatta nevetve.

  Talán ezért szerettem belé: mert hideg fejjel tud gondolkodni, jó humora van, ellenállhatatlannak éreztem. Mindig türelmesen várt rám, ha kellett és nagyon laza volt.

  Fél óra elteltével még mindig csak üldögélek. Felállok és a hosszabbik úton indulok haza. Chris követ, mint egy kóbor macska. Egy kis utca luxus házai mellett sétálva megpillantom Amyt.

- Az ott nem a barátnőd? - érdeklődök.

- De. Miért? - kérdez vissza.

- Nem látod, hogy cipekedik, illendő lenne segíteni neki. - mondom a szememet forgatva. - Amúgy hova megy ennyi bőrönddel?

- Holnap Los Angelesbe utazunk. Velem jön az Armani fotózásra. - válaszol. Furcsa vele átlagos dolgokról beszélgetni, és most nincs kedvem megtépni őt, mint eddig.

  Bólintok, aztán mikor megfordul, hogy átmenjen, az úton a barátnőjének segíteni én elindulok az ellenkező irányba. Itt hagyom őt egy szó nélkül, igen, tudom, hogy csúnya dolog, de nem igazán érdekel. A fejem kellően kitisztult, úgyhogy zsebre teszem a kezem és hazafelé tartok. Befordulva a sarkon beleütközök valakibe. Egyet találhattok ki az.

- Mi a francot keresel itt? - szalad ki a számon.

- Aranyos vagy, hogy azt hiszed, le tudsz rázni. ezek szerint még mindig nem ismersz eléggé. - rám mosolyog. Ettől a mosolytól egy éve még elolvadtam volna, de most hatástalan. - Mindent tudok rólad.

- Azt kötve hiszem. Belefáradtam a játékaidba. Mit akarsz? - kezdek egyre türelmetlenebb lenni. Újra tönkre teszi az életemet. Kezdek kiborulni, de semleges arcot mutatok felé, hogy ne vegye észre.

- Nem mondom el, azzal lelőném a poént. - válaszol. Betelik a pohár.

- Szemtelen. - mondom bosszúsan majd másodszorra is otthagyom. Érzem a pillantását a hátamon és tudom, hogy magában mosolyog.

  A házunk ajtaján belépve kifújom magam. Ha valamit megtanultam Chris mellett az, hogy a titkok nem maradnak rejtve. Bármi is legyen az ok, amiért visszajött én kiderítem. Már tudom is hogyan. Gonoszul elmosolyodom és díjazom magam a ravasz ötletért.

Másnap

- És ha törvénybe ütközik, akkor mi van?

- nem csinálom. - ellenkezek Eleanor. Barna haját ide-oda fújja a szél.

- Lehet, hogy Hanna tervei meggondolatlannak tűnnek, de száz százalékig biztonságosak. - bizonygatja Carly. - Tapasztalatból mondom.

  London utcáin sétálgatunk. Már vagy 10 üzletet bejártunk, de folytatjuk utunkat. Divatosan és egyre drágább ruhákat hirdető boltok mellett haladunk el. Az idő ugyan még hideg, de a hó már elolvadt. A karácsonyi díszek mindenhol ott vannak: a kirakatokban, utcai lámákon, fákon.

- Szóval azt mondjátok, hogy betörni egy labilis elmeállapotú, ördögi, 18 éves fiúhoz, akinek az apja egy befolyásos ember, jó ötlet? - vágja El a fejünkhöz.

- Ha így mondod, már nem is hangzik olyan jól. - Carly szájáról lehervad, a mosoly miközben belépünk egy Zara üzletbe. Barátnőim szakmai szemmel kezdik vizsgálgatni a különböző anyagú, mintájú és méretű ruhadarabokat. Én pedig ledobom magam egy fekete bőrfotelra, egy idő után az eladó furcsa pillantásokkal kezd méregetni úgyhogy, nekiállok én is nézelődni és a kezembe veszem az egyetlen ruhadarabot, ami tetszik: egy drága bőrkabátot.

- Menjünk. - javasolja Eleanor a telefonját nyomogatva, erre boldogan visszaakasztom a kabátot és dúdolva indulok ki a boltból. - Hello srácok. - köszön a készülékbe és a képernyőjét mutatja nekünk. Zayn és Liam a repülőn üldögélve integet nekünk. Lassan felbukkannak a többiek is. A repülő ablakán túl sötét van, valamilyen város fényei azonban világítanak. Ezek szerint elhagyták a mi időzónánkat.

- Hova mennek? - kérdezem meglepődötten Eleanortól.

- Los Angelesbe. Valami fellépésre. Nem tudom pontosan. - súgja vissza. Beszélgetünk velük egy kicsit, elújságolják, hogy Niall fogszabályzóját hamarosan leveszik, aztán akadozni kezd a kép és a hang is így elbúcsúzunk tőlük.

- Ezzel meg is volnánk. Mi a következő állomás? - kérdeti El még mindig a telefonját nyomkodva.

- A Sky&Clouds kávézó. Válaszolom és elindulok, ők követnek. - Most már muszáj bemennem, dolgozni. - Már jó ideje nem jártam a munkahelyemen amit Marine bizonyára észrevett. A többiek vették át a műszakomat.

  Marine eléggé szigorú, ha munkáról van szó. Egyszerű barna haja szög egyenes, mindig kontyba van kötve vagy lófarokba fogva, nagyon vékony, igazi francia szépség, szépen és divatosan öltözködik és az arca összes vonása kedvesnek látszik, de a szemei kivételek ez alól. Jég kék színű szeme a világ leghátborzongatóbb szempárja. Egyetlen pillantással el tudja intézni a legbosszantóbb vendéget is. Már a megjelenése is szigort, sugároz és tekintélyt parancsol.

  A kávézóba érve szólok a lányoknak, hogy üljenek le és rendeljenek. Bemegyek, hogy felvegyem a fekete kötényt, lerakjam a cuccaimat. Út közben köszönök Cynthia Rose-nak és Leának. Az öltözőbe érve meghallok a hátam mögül egy kimért fagyos hangot:

- Kedves Hanna Elaine Reid. Örülök, hogy végre befáradtál dolgozni. Miután kiszolgáltad a vendégeket, törölgesd le az összes asztalt! - mondja Marine. Ha a teljes nevemen szólít, akkor bajban vagyok. Úgy érzem, újabb csodás nap elé nézek, hátat fordítok neki és megyek végezni a dolgom.

  Este hét körül esek be az ajtón. A szobámba érve ledobom a cuccaimat, a ma vásárolt dolgokat. Rögtön forró fürdőt veszek, közben elgondolkodok: ma december 17.-e, hétfő van. Az iskolában holnap rendezik a téli bált. Hülye szokás! Lehet, hogy csak azért mondom ezt, mert az utolsó téli bálom nem telt épp felhőtlen hangulatban. Úgy emlékszem akkoriban már sűrűbben találkozgattam Chrissel. A járásunk csak nyár eleje óta volt hivatalos. Megrohannak az emlékek, mostanában talán túl sokszor:

1 évvel korábban, 2011. december 18.

Stole my heart and break it

Az ég gyönyörű zafírkék. Ennyire még sosem találtam szépnek. A csillagok gyémántként fénylenek. Az iskola felé lépkedek Chrissel az oldalamon. Furcsa boldog érzés tölt el.

  A műhóval díszített ablakokon színes fénypontok jelennek meg. Bentről valami klasszikus karácsonyi zene szűrődik ki. Az épületbe érve a ruhatárban pakoljuk le a kabátjainkat.

  A tornaterembe lépve lélegzet visszafojtva nézek körbe. Mindenhol műhó, díszek és táncoló párok. A középpontban a terem kellős közepén egy hatalmas karácsonyfa áll. Angyalok, üveggömbök díszítik, műgyertyák kevés fényükkel megvilágítanak kis részleteket a dekorációból, emberekből. A fenyő tetején egy aranycsillag van, a szélrózsa minden irányába girlandok ágaznak el a fa tetejéről. A mai bál témája: Karácsony a Roxfortba.

  A fához araszolok. A nagy nehezen felvett báli ruhám anyaga suhogó hangot ad mikor a padlóhoz ér.

- Ezt nézd! - a fenyő ágaihoz érek. Megszúr.

- Vigyázz, meg fog szúrni. - szól Chris a távolba meredve.

- Na, nem mondod Nyilvánvaló Kapitány. - mondom szem forgatva. - Mit nézel annyira? - kérdezem, erre ő rögtön felém fordul és táncba invitál. Mielőtt elkezdenénk egy pillantást vettek arra amerre az előbb ő nézett. Másodjára is elakad a lélegzetem, de egészen más okból: egy lányt nézett. Kimberly Eaglewoodot. Hosszú hullámos és szőke festett szőke haja a derekát söpri, vérvörös ajkai még ebben a félhomályban is látszanak, a szeme vastagan van kikenve feketével, a ruhája egy menyasszonyéra emlékeztet. A párjával táncol, Martinnal.

  Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy Chris máris dobni akar Kimberly miatt, de elhessegetem a gondolatot.

Élvezd az estét és táncolj! Elvégre ezért jöttél el, nem?

De!

Válaszolok magamnak és folytatom a táncot.

- Akkor megbotlott és majdnem fellökte Mrs. Gavarottit. - meséli Ed hahotázva majd megissza a poharának tartalmát. Nevetünk a felidézett emléken. Mi, deszkások leülünk egy asztalhoz. Sztorizgatunk, jókat derülünk és várjuk, hogy kihirdessék a bálkirályt és királynőt. Ekkor az aprócska színpadra fellép iskolánk igazgatója. A villanyok felgyúlnak, torokköszörülés után mond pár szót a mai bálról és a viselkedésünkről persze:

- És szeretném megkérni mindazokat, akik gördeszkával, járnak iskolába, hogy a folyósón legyenek szívesek kézben vinni valamint ne, ismétlen NE ugráljanak le a lépcsők tetejéről, mert megsérülhetnek, illetve kárt tehetnek másokban. - szúrós pillantást vet ránk, mi meg próbáljuk elfojtani a feltörni készülő röhögést. Ez a mondat nekünk szól ugyanis pénteken Michael miközben leugratott a lépcsőről, majdnem fellökte Mrs. Gavarottit. Kuncogok az emlékkép hatására. - További időhúzás elkerülése végett szeretném kihirdetni a mai bálkirályt és bálkirálynőt. - az igazgató úr fehér borítékot kap, aminek a hátulján egy ezüst hópehely van. - Gratulálok Kimberly Eaglewoodnak és - nem lepődöm meg, eddig zsinórban kétszer nyerte el a címet. - Christian Webbernek.

  Chris mit sem törődve a bálkirályságával még nyugodtan megissza, az üdítőjét majd ráérősen kisétál, hogy átvegye a koronát. Imádom, hogy ilyen laza, elmosolyodom, mert rájövök, hogy ő a ma esti párom.

  Ketten állnak az emelvényen. Ilyenkor az a szokás hogy együtt táncolnak végig egy számot. Chris a lány derekára teszi a kezét és finom mozdulatokkal táncolni kezdenek. Be kell vallanom szép látványt, nyújtanak, mégis azt kívánom, hogy én táncolhassak vele most. A diákok nagy része szintén táncba kezd. A parkettet ellepik a táncoló párok. Mindenki élvezi az estét. Csak én állok egyedül az egyik asztal mellett, nézem, ahogy a szoknyák suhognak, tekintetek akadnak össze, és ahogy a párok csókolózni kezdenek. A terem varázsütésre megtelik szerelemmel, rózsaszín köddel, boldogsággal. Felsóhajtok.

  A szemem megakad egy pároson, akik szintén csókolóznak: Kimberly és Chris.

Ó, a pokolba!

  Az arcomról lehervad a mosoly, kezem remegni kezd s a tenyerem nyirkos lesz. Senki, senki az égvilágon nem hallja a fülsüketítő reccsenést csak én: a szívem szakad meg. Nem merek odamenni és jól pofon vágni őket, mert félek, hogy út közbe összeesek. Félős nyúlként a ruhatárba rohanok a kabátomért. A hátsó kijáraton megyek ki. Egy fiút találok ott. Az eget nézi, szomorúnak tűnik. Mivel a sminkem lefolyni készül, nem nézek a szemébe.

- Mit keresel itt? Kérdezem enyhén remegő hangon.

- A barátnőm valaki mással smárol éppen. - válaszol lazán Martin, de tudom, hogy fáj neki. Az ablak felé fordul és a még mindig táncoló párokat nézi. Azok közül is egyet. - Azt hittem ez egy boldog este lesz.

- Én is. - kesergek. Az ablaküvegről visszanéző lánynak festék csíkok szabdalják az arcát, haja összekuszálódott és azt gondolja: Akkor minek hívott el ebbe az ostoba bálba, ha most mással enyeleg? Legszívesebben ordítanék.

- Tudod mit Hanna? Hazakísérlek. Na, gyere. - Martin kedvesen átkarolja a vállam és egy zsebkendőt nyom a kezembe. Hazaindulunk.  Egy lámpa mellett haladunk el, aminek épp akkor huny, ki a fénye mikor alá érünk. Ez a lámpa ijesztően hasonlít a szívemre ebben a pillanatba. Üres és sötét. Ketten. Ma mindkettőnknek összetörték a szívét hol ott az, nem játékszer, mert nem könnyű megjavítani, ha darabokra hullik.

***

Az ágyamra ülök. Úgy, mint azon az egy évvel ezelőtti estén, most is egy könnycsepp gördül le az arcomon. Miért vagyok mostanában ilyen érzékeny? Először a Summer Love miatt sírtam, majd mikor Amanda elment és most is. Mindez miattuk: anya, apa, valamint Chris miatt. Hanyatt vágódom az ágyon, megfordulok, és a párnámba ordítok.

  Percekig fekszek, nézem a plafont. Ajtónyikorgást hallok.

- Mizu hugi?

- Csak a szokásos őrület. - válaszolok a bátyámnak. Errefelé mindig történik valami. Azt hiszem, ő tudja, miről beszélek.

***

  Rohanok, ahogy csak a lábam bírja. Egyszer majdnem el is csúszok egy befagyott tócsán. Elaludtam, késésben vagyok. Már senki sincs az iskola előtt. Ó-ó. Akkor már becsengettek. Felmegyek a lépcsőn és kinyitom a nagy fa ajtót. Alig teszek meg pár lépést egy hang szólal meg a hátam mögött:

- Nocsak, nocsak. - megfordulok és megpillantom Mrs. Gavarottit. karba tett kézzel áll, barna kissé őszülő haja a szokásos kontyban, sötétzöld szoknya van rajta. - A későknek büntetés jár, de mivel ma iskolánkban bált rendezünk, beérem azzal, hogy a segítőm lesz a bál végéig. Segítenie kell a szervezésben. Délután 3 órára jöjjön be. - mondja és az irodája felé indul. n meg morcosan, letörve ballagok be későként az osztályba.

  Iskola után, a szobámba érve ledobom a táskámat és lefekszem az ágyamra. Hirtelen nagyon fáradnak, érzem magam. A szememre ólmos súly nehezedik. Egy kis alvásból nem lehet baj, igaz? A fejemben véletlenszerű képek kavarognak: Niall, események, időpontok, Chris, Carly és sokan mások. Végül se kép se hang. Elnyom az álom.

***

- Szóval örülnék, ha végre sikerülne betartani iskolánk szabályait kedves Hanna Reid! - dühösen fújtatva beszél hozzám. Igen, én vagyok az a lány, aki még a büntetésről is elkésik. Miután megkaptam a „Mindig légy pontos!” című kiselőadást, elkezdtem díszíteni a termet. A többi büntetésben lévő segítségével pedig felrakjuk a feliratot, ami a bál témáját hirdeti: Álarcos bál. Segédkezem a mikrofonok beállításánál ugyanis ma este élő zene lesz. Terítőt rakok az asztalokra, elrendezem a székeket, felrakok még pár díszt végül műhót szórok, oda ahova kell.

- Végre vége! - sóhajtok fel. Három órát szenvedtem vele. Indulnék hazafelé, de egy hang megállít.

- Még nincs vége. A segédemként a bél alatt is segítenie kell, úgyhogy lesz szíves csinosan felöltözve megjelenni itt 7 órakor. - mondja Mrs. Gavarotti ellentmondást nem tűrő hangon.

Csodás!

  Mielőtt a barátnőmhöz mennék, beugrok egy jelmez boltba. Csengetek, Carly nyit ajtót, elmondom neki, hogy azért jöttem, mert szeretnék kölcsönkérni egy ruhát ma estére. Az én ruháim mind tönkre mentek mikor a One Direction rezidencián voltam.

- Tudom, hogy nem szereted a csicsás, kényelmetlen dolgokat szóval tessék. - elővesz a szekrényéből egy fekete selymes anyagú, térdig érő ruhát. - Ha szeretnéd meg is tarthatod, én már rég kinőttem. Ja és itt a hozzávaló cipő. - a kezembe adja a valamilyen kimondhatatlan nevű divattervező által készített cipőket. A lélegzetem eláll olyan szépek. Felpróbálom a ruhát, mintha csak rám öntötték volna. Ott szűk ahol kell, ott bő ahol kell és nem túl rövid.

- Köszönöm szépen! - a barátnőm nyakába ugrok. Aztán gondolkodni kezdek: tudom Carly jó szívű meg minden, de hogy odaadjon egy olyan szoknyát, mint ez, nem rá vall. A ruhák, a divat, az öltözködés, a sminkelés megszállottja. Ilyet utoljára akkor csinált mikor 6 éves korunkban a fűnyíró alá ejtette a plüss macimat. Akkor bűntudata volt és később el is mesélte a történteket. Ezek szerint most is valami ilyesmi készül. Úgy gondolom okosabb dolog, ha nem kérdezek rá, el fogja mondani.

  Most ő kezd el készülődni.

- Rendben, indulhatunk. - mondja Carly és szinte végszóra csengetnek. Felkapjuk a kabátjainkat és miközben lemegyünk a lépcsőn a barátnőm kezébe nyomok egy álarcot. Carly ajtót nyit. Josht pillantom meg az ajtóban egy rózsacsokorral a kezében, öltönyben.

- Úristen. - mondjuk egyszerre.