Keep, Calm and sleep well

Kedves Olvasók!

Ez a fejezet igencsak hosszúra sikeredett szóval ketté szedtem. A huszadik fejezetet reményeim szerint hamarosan hozom. Sajnálom hogy ilyen sokat kell néha várnotok egy-egy fejezetért.

Köszönöm hogy hűségesek vagytok. :)

Love
Jess

19. fejezet

- Egy tánc, semmi több! - jelentem ki határozottan. Remélem, nem érzi a remegésem miközben kezét a csípőmre teszi. Jobbra-balra dülöngélünk. Szerencsére nem is erőlteti a rendes táncot, mert tudja, a képességeim cserbenhagynak, ha mozgásról van szó. Egyszerűen nem megy. Fejem óvatosan a vállára hajtom. Érzem az erős férfi kölni és vanília illatát. Furcsa egyveleg, igaz.

  Nem tehetek róla. Akarva akaratlanul Niallt képzelem a helyébe. Őt és a kellemesen szőke haját, a belsőmbe látó kék szemeket, enyhe ír akcentusát, mély zengő hangját, öblítő és dezodor illatát. Egyszerűségét, kedvességét, gyengédségét, őszinteségét azt, hogy eszébe sem jutna hazudni nekem vagy átvágni. Mindig nyílt kártyákkal játszik. Hiányzik. Ő és persze a One Direction többi tagja is. Eleanor is. Perrie, Jade, Jesy és Leigh-Anne is. Amanda is.

  Véget ér a dal. Nem vagyok elég gyors és Chris meglátja, amint letörlöm a könnycseppet az arcomról.

- Most azért sírsz, mert hiányzom vagy valami más oka van? - kérdezi mosolyogva.

- Nem vagy vicces.

- Akkor gondolom az utóbbi.

- Jól gondolod és nem sírok. - a nem szót hangsúlyozom. Bátran a szemébe nézek. A beálló csendben csak azt hallom, ahogy a párok ébredeznek szerelmes álmukból és ráhangolódnak a következő számra: Stay out. Morogva megköszönöm a táncot. Lányok százai lennének boldogok ha Chrissel kéne táncolniuk. Hát mit nem mondjak, szívesen odaadnám nekik őt. Felemás szemei szikráznak. Még most is nagyon jól áll neki az öltönye.

- Sosem vallanád be magadnak hogy gyenge vagy igaz? A lelked mélyén mindig ilyen érzékeny voltál csak nem mutatod ki. Ja, és nem vagy képes tovább lépni dolgokon. Te is tudod, hogy így van. - komoly arccal mondja ki a szavakat én meg elképedve bámulom őt. Begurulok.

- Már rég túlléptem rajtad. Igazán békén hagyhatnál, már végre. - vágom az arcába. Magam sem tudom, hogy igaz-e csak kimondom.

- Addig nem hagylak, míg ki nem derül minden. meg kell fizetned, azért amit tettél. - szól. Kétségbeesetten nézek körbe. „Stay out tonight and will be home by five.” - énekli Nina. Nem messze állunk a színpadtól, úgy két méterre körülbelül. az életbe nem gondoltam volna, hogy egyszer ez fog történni. A szám még ment, de Nina így szólt:

- Megkérném a sötét haj fiút, hogy énekelje velem a következő versszakot. - bizonyára hallotta a beszélgetésünket. Őrült módjára vigyorogni kezdtem, mert Chris utál énekelni. A diákok tapsolnak így nincs más választása, mint elfogadni Nina kinyújtott kezét és felmászni a színpadra.

- She’s think she’s in Barbados but outside is minus three. - éneklik együtt. Chris kissé esetlenül dalolászik, meg van rémülve. Egy boldog és „köszönöm, hogy megmentettél” mosolyt küldök az énekesnő felé. Ezt még meg kell hálálnom neki valahogy.

  Amilyen gyorsan csak tudom, felveszem a kabátom és kiszaladok az iskolából. Reménykedek benne, hogy Chrisnek eszébe sem jut utánam jönni. A cipőm sarka kopog a hideg vizes járdán, ez az egyetlen hangforrás közel s távol. magányosan bandukolok az utcán. Hirtelen ötlettől vezérelve visszaszámolok: Los Angelesben körülbelül délután egy óra lehet. Lépteimet a kényelmesből meggyorsítom. előveszem a telefonom és tárcsázok. Kicsöng.

- Halló, itt Niall beszél. - szól vidáman. Sírni tudnék a megkönnyebbüléstől. A hangja nyugalmat ébreszt bennem. Csak a beszélgetésre koncentrálok. Köszönök. - Szia, mi a helyzet?

- Semmi csak gondoltam beszélgethetnénk kicsit.

- Nálatok most nem éjjel tizenegy óra van?

- De. - halkan felnevetek. Baljós gondolataimat, amik eddig egymást kergették a fejemben, elfújja a jeges decemberi szél.

- Jól van, beszélgessünk. Most éppen ráérek. Holnap és, holnapután viszont nem mert próbálnunk kell. Louis és Harry később jönnek, méghozzá külön géppel. - mondja. Elhaladok egy gazdagon díszített ház mellett. Rénszarvasok, mikulás, aki integet, mézeskalács bábuk, és több tonnányi égő. Ez aztán nem semmi! A cipőm kopogása visszhangzik, félelmemet elnyomja valami más. Az utca kihalt, mégis megrémülök az egyedülléttől. Fázni kezdek, libabőr fut végig a karomon. Épp megkérdezném, miért jönnek külön géppel de Niall mintha kitalálná a gondolataimat, folytatja: - Megint összekaptak. Mostanában egyre sűrűbbek ezek a veszekedések. Taylor miatt, a menedzserek is egyre furcsább dolgokat várnak el tőlünk a rajongók meg néha az őrületbe kergetnek. Van, mikor úgy érzem iszonyú nyomás nehezedik ránk. - felsóhajt. A hangja bizonytalanná válik. - Fogalmam sincs, mihez kezdenék a fiúk nélkül. Nagyon remélem, hogy Harry és Lou megoldják a problémájukat, mér, vagy két napja nem beszélnek.

- Az idő vasfoga nem tudja meggyengíteni a barátságotokat ebben biztos, vagyok. Bármi is a vita tárgya megoldják. Örökké együtt maradtok és Happy End lesz a vége mindennek. - válaszolok. Lelki szemeim előtt szinte látom is a jelenetet. A csípő protézises Liam átkarolja a vén Harry vállát. Öreg Zayn, az idős virgonc, bottal közlekedő Niall és a hosszú ősz szakállas Lou pedig összeölelkezik miközben mindannyian a What makes you beautiful -t éneklik. Nevethetnékem támad.

- Jó is lenne. - újból felsóhajt. - Remélem, igazad van. Mostanában állandóan csak reménykedek, de az is több mint a semmi. Ennyi elég is volt rólunk. Mesélj a mai napodról!

- Nem történt semmi említésre méltó. Ja, de. Ma volt a téli bál.

- Jó volt? Várjunk csak. Volt? Egyedül mész haza? London veszélyes késő este. Hányszor kell még elmondanom?  Te normális vagy?- felháborodva beszél, aggódik értem. Annyira aranyos, gondolom és elmosolyodok.

- Le kell szögeznem, hogy teljesen normális, vagyok. Igen egyedül megyek haza. Tudod, hogy csak pár sarokra lakok az iskolától. - válaszolok szem forgatva.

- Te nem vagy normális Hanna Elaine Reid. - jelenti ki Niall. Ez után megérdeklődöm tőle, hogy honnan tudja a középső nevem, mert még nem említettem neki. Ha nem muszáj elmondanom, titokban tartom, mert egy vénkisasszonyéra hasonlít a középső nevem. - A madarak csiripelték. - válaszol szemtelenül.

- Akkor annak a madárnak majd beverem a képét - háborgok nevetve. Jó ízű kacagásom visszhangzik az utcán. Megpillantom a házunkat. Még jobban meggyorsítom lépteimet. Csend áll be, a vonal másik végéről halk recsegést hallani. Mivel úgy gondolom ideje letenni, elmondom neki, hogy nem zavarom tovább és elbúcsúzok. De mielőtt végleg elköszönnék, meghallom a hangját.

- Nem zavarsz. Bármikor felhívhatsz. - szól ír barátom. Megköszönöm a felajánlást és letesszük.

- Jó éjt! - nevet még egyet Niall. Imádom, hogy mindig olyan optimista, boldog és egész könnyen veszi az akadályokat.

  Belépek a házba ez követően bezárom az ajtót. Kulcsomat az asztalra dobom. A cipőmet meg ledobom a nappaliban. Elgondolkodom, rajta hogy milyen rendetlen vagyok. Változtatnom kéne rajta. Változtatok is valamikor, de az nem a mai nap lesz. Gyorsan lefürdök, felveszem, a pizsamámat majd bebújok az ágyamba. Egész nap ezt vártam. Megkönnyebbülve hagyom, hogy az álompor hasson. Pilláim elnehezülnek. Nagyon gyorsan elalszok. Boldogabbnál boldogabb álomképek kergetik egymást a fejemben. Egy sötét pillanat erejéig eszembe jut az a buta jóslat és Madame La Fayette na meg persze Chris is de elhessegetem ezeket a haszontalan dühítő gondolatokat.

  Az alvás jó dolog. Egy kevés időre megfeledkezel mindenről, a rossz dolgokról is. De csak egy pillanatig tart az egész. Sajnos.