Blonde girls are dangerous

25. fejezet

  Az emberek mind a kirakatok üvegfalaihoz tapadnak. Nézegetik az akciós árukat, elámulnak a karácsonyi díszeken és nevetgélnek. Az ünnep azért rányomja a bélyegét a hétköznapokra is melyek boldogabbak lesznek a változatosságtól.

  Átvágok a pláza széles folyosóján.  Kikerülök egy műfenyőt és végre a célom közelébe érek. Hallgatózok.

- Nézzétek már, hogy néz ki! – kiáltja fennhangon egy bátrabb, csinos lány az előttük haladónak.

- Bálnariadó! Hol van a Greenpeace, hogy megmentse a veszélyeztetett állatokat? – ezt a beszólást hangos kacajjal jutalmazzák barátnői. Hahaha, marha vicces volt. Kíváncsi vagyok, mit tennének ezek a barbie babák, ha velük tenné ezt valaki. Hazarohannának és órákig sírnának, a rózsaszín pudlijuk szőrébe majd kikönyörögnének a kő gazdag szüleiktől egy "gyógy" manikűrt. Ki nem állhatom ezeket a fennhéjázó, elkényeztetett, kegyetlen dögöket pedig elvileg én is hasonló voltam egykor.

- Szia, rég találkoztunk! – kiáltok fel és belekarolok a lányba, akinek beszólogattak. Rövid, göndör, barna haja van, vékony és szemüveges. Egyszóval megfelelő célpont. Úgy néz rám, mint aki legalábbis azt kérdeztem volna, hogy hol találok mélyfagyasztott macskahúst. – Játssz velem különben a mögöttünk lévő dögkeselyűk ebédjeként végzed. – suttogom neki. Rémülten rám pillant, de egy sóhajt kíséretében belemegy. Látszik, rajta hogy már nem először történik ez vele. Még mindig követnek. Egyszer s mindenkorra véget szeretnék vetni ennek szóval, javaslom, hogy üljünk le a közeli kanapéra, ami a folyósón van elhelyezve.

  Meg is lesz az eredménye. Odajönnek kérdezősködni. Magas sarkú cipőjük kopog a fényes padlón. Jézusom hol érzik ezek magukat, a Gossip Girlben?

- Hello, ki vagy te? – kérdezi az egyik szőkeség. A mozdulataiból viselkedéséből kiderül, hogy ő az alfanőstény a csapatban. Szájfényes száját undorodva húzza el, ami nagyon irritál, de nem tépem ki a hajhosszabbítását, kontrollálom a dühömet. Szegény lány mellettem úgy reszket, mint egy csivava. Igen, több mint valószínű, hogy már nem egyszer terrorizálták őt. Mivel én is lány vagyok, tudom mire képesek néhányan. Legmocskosabb és legdurvább eszközökhöz is képesek hozzányúlni.

- Mit érdekel az téged. – válaszolom félvállról.

- Jól van, mindegy is. Lilla gyere velünk! – utasítják flegmán a mellettem ülőt, aki egyből fel is pattan, de én visszarántom.

- Nem megy. – jelentem ki sziklaszilárdan.

- Dehogynem.

- Nem akar, itt marad. – állok fel, hogy egyenesen a szemébe nézhessek, de nem igazán sikerül ugyanis vagy tíz centivel magasabb nálam. Átkozott magas sarkú cipők! Szitkozódok magamban. A szőke liba kutat a szuperdivatos táskájában majd csillan valami a kezében. Ezt a valamit végig húzza az alkaromon. Na, jó, nem végig, de egyenes csíkban vér buggyan ki a bőröm alól. Meglepődök, nem is kicsit. A kis bestia "megkéselt"! Mi van ezekkel a magyar fiatalokkal? Szúrófegyverekkel mászkálnak? És a plázában egy gép sem csipogott érte? Csúnyábbnál csúnyább sértések villannak át a fejemen, de természetesen megfékezem magam és egyiket sem vágom, hozzá viszont majd felrobbanok a dühtől. Áldom azt a pillanatot mikor reggel eldöntöttem hogy fekete pulcsit veszek fel. Eddig fel volt tűrve de a csúnya vérző sebre való tekintettem visszahúzom egészen a csuklómig, hogy ne láthassa senki. Csak állok ott ökölbe szorított kézzel.

- Nem kell a balhé, elmegyek velük. Kedves, amit értem teszel... – kezd bele Lilla, az áldozat, de félbeszakítom.  Arca még a mostaninál is sokkal fehérebb árnyalatot ölt a vér  és a kés láttán. Ellenben a szőke lánycsapat még csak meg sem rezzen. Ajkukat csücsörítve mosolyognak. Hitetlenkedve meredek rájuk. Ha most elengedem velük semmi sem fog változni, nem fognak leszállni róla és talán egészen az érettségiig fogják bombázni a sértéseikkel. Ezt pedig nem akarom. Azt meg főleg, nem hogy Lila emiatt egyszer majd öngyilkos legyen vagy megpróbáljon kárt tenni magában. A George incidens óta megfogadtam, hogy megpróbálok tenni az effajta erőszak ellen. Úgy érzem valamennyire megkomolyodtam az eset óta. Erőt veszek magamon, hogy ne töröljem képen.

  Teljes testtel a szőke csoportvezető felé fordulok, elkapom a kezét, közben végig a szemébe nézek. Újra előveszem a kegyetlenséget, amit akkor éreztem mikor belerúgtam szegény George-ba és hosszú, fehér műkörmének feszítem az ujjamat. Megpróbálja elrántani a kezét, de jól megszorítom, így nem tudja. Sosem volt még műkörmöm de Carlynak igen és mesélte mennyire fáj, ha letörik. Én pedig addig feszítem, ameddig vissza nem hajlik, és el nem törik. Apró vércsepp hullik a földre, beszennyezi a padlót. Ezúttal nem az enyém. A szőke lány elfojt egy sikolyt, ami kitörni készül belőle. Arca eltorzul és ,ég a pirosítójánál is pirosabb árnyalatot ölt. Elengedem a kezét.

- Jobb lenne, ha elkerülnétek Lillát, mondjuk úgy örökre és felhagynátok az emberek kínzásával, mert képzeljétek el… NEM TÚL JÓ ÉRZÉS! – az utolsó szavakat kicsit hangosan mondom. A hidrogén szőke lánycsapat vinnyogva a kijárat felé veszi az irányt.

- Mostantól vigyázz jobban és állj ki magadért. Vágj vissza nekik! – osztogatom a tanácsokat a halálra rémült Lillának. – Ne félj annyira a konfliktusoktól!

  Rámosolygok, majd otthagyom, hadd birkózzon meg a gondolataival. Még mindig csak áll ott mintha csak Harry Potter sóbálvány átkot mondott volna rá.

- Még nem is tudom a megmentőm nevét - motyogja szégyenlősen. Hát… bizisten, nem tudom mi lesz vele nélkülem. Eddig megvolt egyedül is és bízom benne hogy ezután is meglesz.

- Hanna Reid.

- Köszönöm Hanna. Nagyon hálás vagyok. – közelebb lép és könnyes szemmel megölel. Jaj, ne már! Utálom, mikor az emberek ennyire közel jönnek hozzám, bár az utóbbi időben elég jól feloldódott ez a fajta viszolygásom az emberi érintésektől. De mivel épp ma rángattam ki Lillát a műkörmös keselyűk kezéből, ezért ennyit el tudok viselni. Esetlenül megölelem, majd elmondom neki, hogy szedje össze magát ő meg bőszen bólogat, majd elrohan.

- Ez meg ki volt? – kérdezi Leigh a hátam mögül.

- Csak egy lány, akinek segítettem. – sóhajtom. Na, megvolt a mai jótettem is. – Mehetünk? – ők még mindig értetlenül merednek rám. – Rendben, út közben mindent elmesélek. – adom meg magam és el is kezdem. A lányok még be akarnak szaladni egy két boltba ahol én is beszerzek pár ajándékot és mire a bejárati ajtóhoz érünk, a végére is érek a mondókámnak. Szerencsére nem vették észre hogy a vérem kicsit eláztatta a pulcsimat vagy ha észre is vették nem szóltak semmit.

- Nem gondolod, hogy egy kicsit durva voltál azzal a szőke lánnyal? – kérdezi Jade. Ekkor a parkoló felől egy fekete Mercedes gurul ki. A hátsó ablak lehúzva és az imént említett lány bámul rám dühösen, akinek letörtem a körmét. Egy rózsaszín szőrpamacs nézelődik kifelé gazdája öléből. Lám csak, igazam volt a rózsaszín kutyák esetében. Ha már itt tartunk, a szőke lány felpattintja, előttem a középső ujját miközben elhalad az autó előttünk. A lányok szeme láttára, akik most a szájukat is eltátják a mutogatás láttán.

- Tudod mit Jade? Nem hiszem, hogy durva voltam vele. – mondom.     Ők meg bólogatnak és csendben haladunk tovább. Kicsit be is gyorsítunk, mert nemsokára indul a gépünk.