Hugary Part III. - I'm like a performer, the dancefloor is my stage

23. fejezet

… Josh teljes életnagyságba, a fiúk gyűrűjében. Mit keres itt a One Direction? És főleg mit keres itt Josh?

  - Lenne egy kis megbeszélnivalónk. – dühösen fújtat. A hátán egy táska, kék szemében pedig saját riadt arckifejezésemet látom. Ekkor véget ér a dal és a színpad felé fordulok. Máris eljött a finálé ideje?

- Igen, sajnos eljutottunk a ma esti koncert végére. – sóhajtja Leigh-Anne. Nem kell mímelnie a szomorúságot, tényleg az.

- Rég találkoztunk ilyen odaadó közönséggel, mint ti Szuperek vagytok, imádlak titeket magyar Mixerek. – mondja Jesy őszintén. A közönség eszét vesztve sikolt. Párna fel is zokognak a bókok hallatán. Lassan túlharsogják a mikrofonokat is.

- Tehát az utolsó dalhoz szeretném a színpadra szólítani Hanna… - kezdi Perrie de félúton abbahagyja, ugyanis megpillant engem és a fiúkat. Meglepett mosoly játszik rózsás arcán.

- … Reidet! – fejezi be helyette Jade. Perrie felénk rohan.

- Sziasztok! – ugrik Zayn nyakába a lány. Súg valamit a fülébe. A fiú megértően bólogat, majd megvitat valamit a többiekkel. De ezt én már nem hallom, mert rózsaszínhajú barátnőm a reflektorok kereszttüzébe vonszol. Bekapcsolódom a Wings refrénjébe. Bár a hangom kicsit kilóg a lányoké közül, valahogy mégis illik hozzájuk.

- And we don't let nobody bring us down,
No matter what you say  it won't hurt me
Don't matter if I fall from the sky
These wings are made to fly! – hosszan kitartjuk az utolsó hangot és befejezzük. Szinte érzem a hátam mögött lévő kitárt szárnyaimat, amelyeket a függönynél tomboló Josh hamarosan lenyisszant mérgében. Egyszeriben furcsa dolog történik.

- Hé, mit keres ott Taylor Lautner és miért smárolja le Kristent? – kérdezi Perrie az aréna végébe mutatva.  Odanézek, nincs ott senki csak a gondnok, akinek lángba borul az arca a sok szempár láttán. Minden fej felé fordul.

  Mivel n a színpadon állok, észreveszem, hogy a fiúk nagy lendülettel beszaladnak mellénk. Mire a rajongók visszafordulnak, már ott vannak és bőszen integetnek nekik. Ők ámulva-bámulva vigyorognak rájuk. Feleszmélnek a kábulatból és eget rengetően sikoltani kezdenek. Ha Angliában lennénk, akkor agy hangzana a sikítozás: „omájgád” de Magyarországon vagyunk így csak „úristeneket” hallok. Vannak, akik egymás nyakába borulva sírnak, reményteljes pillantással merednek a fiúk felé, kezüket nyújtogatják, vagy eszüket vesztve ordibálják, hogy „annyira szeretlek, gyere hozzám most!”. Ez utóbbin igencsak meglepődök.

- Meglepetés! – üvölti Perrie mosolyogva a mikrofonba. – Mivel annyira szupercsodálatosak voltatok ma este megkértem a fiúkat hogy adjanak ráadást. Szívesen! – erre tömeg extázisba esik. Két koncert egy áráért és mindkettő egy-egy világhírű banda. Azt hiszem mikor majd hazaérnek sokan el fognak ájulni a gyönyörűségtől közben arra gondolnak, hogy ez bizonyára csak egy álom lehetett, de a fotók bizonyítják az ellenkezőjét.

- Hello Magyarország! – köszönti a One Direction a nézőtéren ugrálókat. Mi meg szép csendben lesétálunk a színpadról. A lányok elmennek átöltözni én azonban, maradok és nézem az előadást. Leülök a függöny takarásába. A fiúk lebeszélik a zenekarral hogy először a Kiss You aztán a One Thing, végül pedig a LWWY jön. Míg ők mini koncertet adnak, és apró mosolyokkal válaszolnak a feléjük lövellt szerelmes pillantásokra addig én összebarátkozok az őket kísérő testőrrel. A neve Jimmy. Jól elbeszélgetek vele. Aztán észreveszem, hogy Josh eltűnt. Hol van? Felmerül bennem a kérdés, de meglátom őt.

  Szemei dühösen villannak rám. Ezután az történik, ami minden rendes tini filmben szokott csak szülő helyett most a bátyám teremt le. Megkapom rendesen: mit képzelek magamról, bármi bajom eshetett volna, miért nem szóltam neki (ezt azért kikértem magamnak, mert írtam egy „levelet” de azt mondta az nem jelent semmit), és örüljek neki, hogy nem szól a szüleinknek. Mondjuk, elég hülyén jönne ki ugyanis neki kéne rangidősként vigyáznia rám és ő is kapna rendesen, ha kiderülne. A szüleim szeretnek büntetéseket adni nehogy elkallódjunk. De azért bűnbánó arccal hallgatom a példabeszédet. Bevallom, hogy valamilyen szinten igaza van. Belül kezdek elkeseredni, hogy egy önző, buta, önimádó disznó vagyok. Még csak meg sem kérdetem tőle hogy eljönne-e velem. A végén azért csak megbocsát a hülye kis húgának. Megráncigálja a hajam csupán testvéri szeretetből, de eléggé fáj. Kimegyünk friss levegőt szívni. Ahogy kilépünk a szabadba, meghallunk egy ismerős hangot.

- Hol van már? Fogadjunk nem is jön el. Becsapott. De ha hazaérek, megkeserüli ezt a tréfát. –nyomkodja erősen a telefonját Amanda. Gondolkozás nélkül rohamozzuk meg és ugrunk a nyakába. Visszaölel, mikor meglátja, kik vagyunk. Nagyon jó újra érezni az illatát ami Christina Aguilera parfümjének, a frissen nyomtatott papírnak és a samponjának a keveréke.

- Látod Josh, ezt akartam elérni. – mondom neki nagy büszkén. Ki is húzom magam. – A boldog családi egyesülés.

- Jól van, na. Elérted a célod te erőszakos kis dög. – mondja Josh elérzékenyülve, de látszik, rajta hogy megfékezi a könnyeit. Hisz ő egy erős férfi, akik pedig nem sírnak és akinek… van egy szív van tetoválva a fenekére. Elmosolyodok a bátyám hülyeségén.

  Alig beszélgetünk öt perce mikor mindenkit hív a kötelesség. Amandának a telefonja csörög mi meg meghalljuk az utolsó számot tehát illendő volna visszamenni az arénába. Nehezen, de elbúcsúzunk egymástól és megígértetjük a nővéremmel, hogy legalább hetente egyszer hívjon minket. Jól esett találkozni vele és úgy érzem, ennek nagy jelentősége volt, mert ez a pár perc is feldobta a hátralévő napomat. Utolsó ölelés, és útnak indulunk.

  Visszaérve látom, hogy a közönség még mindig tombol.

  Észreveszem a szemem sarkéból hogy a sötétbarna hajú orrpiercinges lány, aki majdnem lerántott a színpadról, most meglendíti a kezét és eldob valamit, amit majdnem Louis lábának ütközik, de célt téveszt. Egy tojás az. Micsoda szemét dög! Elborul az agyam és idegbajosan Niall elé ugrok, még mielőtt mellkason találná a lövedék. Elkapom és visszahajítom a gazdájának. A tojás a lány feje felé süvít és telibe találja. Meglepetten, sértődötten és dühösen mered rám. Ha egy pillantással ölni lehetne, már holtan rogynék össze. Azt gondolom: Megérdemelted ne nézz így rám! Szívesen beolvasnék neki, hogy mit képzel, magáról miért akarja megbántani őket és megmondanám neki, hogy házszámot tévesztett a kis drága, ugyanis ez nem az a hely ahol büntetlenül meg lehet dobálni a sztárokat. Főleg nem az én sztár barátaimat. De nem teszek, semmit csak vetek rá egy „utállak” pillantást és hagyom, hogy Jimmy meg a társai körbevegyék, majd kipenderítsék innen a lányt.

  Kárörvendve nézem a jelenetet. Közben a fiúk befejezik az utolsó számot. Elbúcsúznak a sikítozó tömegtől, ami beletelik vagy 20 percbe. Nem akarják útjukra engedni őket, ami érthető is, de én személy szerint kezdek ráunni a várakozásra.

  Végül nagy nehezen csak lejönnek a színpadról. Egyből Niall és Louis nyakába ugrok. Nem szoktam kimutatni az érzéseimet és ölelkezni, sem de most aggódtam értük. Még, pedig azért mert úgy ahogy másnak is, nagyon rosszul esett volna neki, ha eltalálja őket egy tojás. Nem is tudom, mit gondolnak ezek az emberek ilyenkor, de abbahagyom a dühöngést.

  Megérdeklődöm, hogy nem esett-e bajuk.

- Nem és hát… köszi, Hanna. Ez igazán kedves volt tőled. – Louis kicsit megilletődve mondja ki a szavakat. Talán nem számított rá hogy valaki úgymond megvédi egy tojásdobálótól. Örömködve borzolja össze a hajam. A hajam „fészekké alakításának” nem igazán örülök, de ezt most eltűröm. A szőke fiú felé fordulok.

- Köszi – válaszolja hálával a hangjába. Elindulunk az öltöző felé. Niall félre húz így mi zárjuk a sort. – Igazán nem kellett volna ezt tenned. Semmi bajom nem lett volna egy kis tojástól. – néz komolyan a szemembe. Amint elhangzik ez a mondat a szájából sok minden eszembe jut. Először is, nehogy már ő szabja meg a játékszabályokat, azt csinálok, amit akarok meg amúgy is örüljön a védelemnek, amit nyújtok. De nem teszek semmiféle goromba megjegyzést. Csak megyek tovább az öltöző felé és hagyom, hogy átkarolja a vállam. Belátom, nagyon jól esik ez után a nehéz nap után.

- Oké. – motyogom, amivel megelégszik. De én egészen mást gondolok magamban: nem egyezem bele. Lehet, hogy ronda dolog hazudni, de ezt érte teszem. A Taylor eset óta jobban vigyázok a barátaim és főleg Niall lelki békéjére. Ezt jelenti a barátság, nem?

  Az öltözőbe érve összetalálkozok a stylisttal, aki azt mondja, megtarthatom a ruhát. Megköszönöm, összeszedem a cuccomat és elindulunk.

  A hotel elé érve újra szembe találom magam a fiúkkal. Ezek szerint ők is itt szállnak meg. És meglepetésként ér az is hogy a rajongókkal is farkasszemet kell néznem, újra.

  A rajongók valahogy kiderítették, hogy hol leszünk, mert kilépek az autóból és látom, hogy megrohamozzák a bandák tagjait. Gondolom, én nem igazán érdeklem, az embereket ezért megpróbálok átfurakodni a tömegen. Meghallom, ahogy a nevemet kiáltozzák. Hátrafordulva egy pár 15 év körüli lányt pillantok meg. Elbeszélgetek velük és körülöttük állókkal majd sor kerül az autogramokra és a fényképezkedésre is.

  Pár perc után bemegyünk a hotelba majd fel az emeletre. A rajongók biztosra veszik, az elhangzottak alapján gondolom, hogy ha felérünk éjszakába nyúlóan bulizunk, meg addig iszunk, míg össze nem esünk. Ha tudnák, mi történik, ezután nagyon csalódottak lennének.

  Felérünk az emeletre és ki-ki a szobája felé veszi az irányt. A fiúk szobája történetesen a miénk mellett van.

  Lezuhanyozok, átveszem a melegítőm és a pólóm. Kimegyek, a konyhába ahol a szobatársaimat találom amint éppen a szobaszerviztől rendelt ételt eszik. Elkerekedik a szemem. Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe? Akkor nem kellett volna tegnap lemenni a boltba. Végül is ez egy négy csillagos szálloda, miért ne lenne szobaszerviz?

  Megkínálnak a kajából. Szerencséjük hogy ezt teszik, mert ha nem, akkor erőszakkal venném el a napi betevőfalatomat. Nagyon éhes vagyok, és percek alatt behabzsolom az ételt. Sült húst esznek valami salátával és sült krumplival.

  Az evés után egy menta teával a kezemben elindulok, hogy köszönetet mondjak a ma esti szereplésért mindenkinek, de főleg a Little Mix tagjainak. Miután végeztem a lányoknál a fiúk szobája felé veszem az irányt. Megpillantom Harryt, ahogy kilép az ajtón. Kérdőn nézek rá.

- Szórakozni indulok, felfedezni a várost. – mondja, és már indulna is tovább a kis buli mániás.

- Vigyázz magadra. – figyelmeztetem. – Ne egyedül menj.

- Miért?

- Mert én már ismerem a várost. – most meg mit akadékoskodik? Miért nem hisz nekem és különben is minek megy bulizni ilyen későn bulizni? Nem szeretném, ha megvernék, meglopnák vagy megkéselnék az éjszaka folyamán vagy, hogy bármi baja legyen a fürtöskének.  Úgy nézek rá, hogy kicsit beijed, és ellenkezés nélkül felhív valakit, aki elkíséri. Jó szórakozást kívánok, majd otthagyom.

  Öt perc múlva már a fiúk szobájában ülök. Megpillantom Liamet és Louist akik a barátnőjükkel beszélnek telefonon majd Zaynt is aki Perrie-vel társalog. Mi van, most tart gyűlést a barátnők klubja?

  Niallel kezdek beszélgetni. Furcsa bevallanom magamnak, de hiányzott.

- Szóval szeretném megköszönni én is a koncertet és az, hogy elhoztátok a bolond bátyámat. – hálálkodom nekik.

- Ezt hallottam! – kiált fel Josh valahonnan a konyha felől.

- Azért lenne egy kérdésem: hogy-hogy elhoztátok őt is?  - ezeket a szavakat Niallnek suttogom. Azt hiszem jogos a kérdés, mert egészen idáig nemigen ismerték egymást.

- Mikor visszaértünk Londonba megkaptam a hírt, hogy itt vagytok szóval javasoltam a srácoknak, hogy pocsékoljunk el még több repülőgépbe való üzemanyagot és jöjjünk el hozzátok. Meglepetés! Mire vissza értünk a repülőhöz, ez a gyerek – a bátyámra utal, aki most két pofára zabál valamit – rácsimpaszkodott a gép kerekére és nem volt hajlandó elengedni, hogy mehessünk. Még az őrök sem tudták leszedni. Elmondta, hogy csak akkor engedi el, ha elvisszük őt is hozzád. Hát hadd ne mondjam, haver elég rámenős tudsz lenni. Mondhatni levakarhatatlan. – nevet az ír srác. – Amúgy elég lett volna egy „Hanna bátyja vagyok, a lány elszökött elvinnétek engem is?” De neeeem ő a nehezebb utat választotta.

- Jól van, na. Bocsi pajtás. – mondja Josh. Tény, hogy a bátyám általában eléri, amit akar és ennek érdekében bármilyen őrültségre képes. Azon gondolkozom, lehet, hogy én is ezt tettem volna. Úgy látszik, a hülyeség öröklődik a családban.

- Hogy te mekkora hülye vagy Josh! – nevetem ki majd a többiek is csatlakoznak. Még egyszer utoljára megköszönök, mindent aztán visszaballagok a szobámba. A telefonomra érkezett egy üzenet:

Elküldtem a képeket. Ne ijedj, meg és ne csinálj semmit.

Michael

  Akkor, majd ha hazaértem megnézem a képeket addig is feleslegesen idegesíteném magamat. Alighogy lerakom a fejem a párnára, már horkolok is.