First time

1.   Fejezet

    Egy átlagos november 30.-i péntek este és itt ülök a szobámban, ahogy mindig szoktam. Szürke melegítő van rajtam és egy fekete póló. A hajam eredeti szőke és most össze van fogva, hogy ne lógjon a szemembe. A nővérem mindig azt mondja, hogy mikor a Nap rásüt a hajamra olyan, mintha világítana a fejem. Ahogy nézegetem, magam a tükörben úgy látom, átlagos testalkatú vagyok. Ha közelebbről megnézem, a szemem olyan barna, mint a Labrador kutyáké.

   A telefonom olyan hirtelen csörren, meg hogy ijedtemben hátraugrok és átbukfencezek egy fotelen.

- Igen?

- Szia, Carly vagyok. Fél óra múlva találkozunk. Ja, és legyél csini. - mondja suttogva a telefonba.

- Na, na, na. Lassíts egy kicsit. Te meg miről beszélsz? - olyan zavarodott hangom van, mint egy nagymamának, aki betévedt egy metál koncertre. Tényleg fogalmam sincs, hogy miről beszél.

- Szórakozni megyünk. Tudod, lógunk egy kicsit a városban meg ilyesmi. Öltözz fel és indulás! Ne mondd, hogy nem érsz rá. Tudom jól, hogy otthon ülsz melegítőben és a Pretty Little Liars-t nézed.

- De…- már éppen valami kifogással leráznám de nem tudok neki nemet mondani.

- Nincs de. Mindig otthon ülsz vagy deszkázol vagy fura zenét hallgatsz és fagyit zabálsz. Amit nem értek, hogy miért nem hízol tőle, de ezt most hagyjuk. Gyerünk! Péntek van. Mozdulj ki egy kicsit. - próbál győzködni. Épphogy elkezdtem gondolkodni mikor megszólal egy hang:

- Falazok neked. Majd azt mondom, hogy alszol vagy valami. - mondja Josh a bátyám. Igen van egy bátyám és egy nővérem Amanda. Szinte ugyanúgy nézünk, ki csak nekik tengerkék színű szemük van. Bambulok egy sort mire Josh becsapja az ajtót és azt mondja:

- Húzás! Különben meggondolom magam. Úgyse mész sose sehova. Itt az alkalom.

  Odarohanok hozzá és megölelem.

- Jaj ne már. - motyogja és játékosan meghúzza a hajamat. Én is az övét. Ez valahogy a szokásunkká vált, ha valami nyálas dolgot mondunk vagy csinálunk. Megköszönöm és elkezdek öltözni. Egy pólót, farmert és bőrdzsekit veszek fel fekete Converse tornacipővel. Az összhatás annyira nem is rossz. Lehetne ennél rosszabb is - mondja mindig Carly az öltözködési stílusomra. Ő mindig csinos és még a kiegészítőkre is figyel. Ez nekem nem jön be annyira, de néha én is szeretek csinos lenni.  A stílusom inkább sportosabb és lazább.Hasonlít Cara Delevigne hétköznapi stílusára.

- Köszi még egyszer. Ja, és éjfélre itthon leszek. - elindulok lefelé. Egyetlen lépcsőfok van, ami nyikorog, és amit soha senki nem javít meg, alulról az ötödik. Számolok: egy, kettő, három, né… nyikorgás. Hát persze hogy eltévesztem. Ilyen az én szerencsém, még menni sem tudok úgy, hogy ne vonnám magamra a figyelmet. Fülelek. Sehol senki. Épségben leérek a lépcsőn. Billentyűzet kopogását hallom. Anya a nappaliban van és dolgozik. Mikor kimegy teáért a konyhába, halkan a hátsó ajtóhoz osonok. Kinyitom, és még egyszer hátra nézek a biztonság kedvéért. Mire előre fordítom a fejem, valaki elkap, a kezét a számra tapasztva leránt a földre. Kezdek megijedni, adrenalin szintem pedig kezd az egekbe szökni mikor ezt hallom:

- Hanna, azt mondtam legyél csinos. Bulizni megyünk az istenért, de most már mindegy. Vissza ne menj átöltözni. - igen, ez csakis Carly lehet.

- A francba, nagyon rám ijesztettél. - felállok és leporolom magam. Egy fűfolt van a nadrágomon. - Nézd meg mit csináltál! Tudod mit? Inkább induljunk.

    Ahogy a kocsi felé sétálunk, a barátnőmre pillantok: fekete mini ruha van rajta ami a mellrészénél gyöngydíszítéses, fehér kardigán szerű valami és egy fekete kabát meg persze az elmaradhatatlan magas sarkú. Ami legalább 9 centis. Nem hiszem el, hogy nem fázik. Beülünk a kocsiba és nem tart sokáig az út. A Funky Buddha nevű klubba megyünk. Hogy Carly hogyan tudott bejuttatni minket? Fogalmam sincs, de már bent vagyunk, úgyhogy nem kérdezősködöm. Már javában szól a zene.

- Menjünk igyunk valamit! - indítványozza ő. Valami alkoholosat vesz, míg én csak egy kólát. Odaadják az italomat. Hátralépek egyet és megfordulok, mire neki ütközök valakinek. Nem hiszem el, ez annyira jellemző rám, gondolom magamban. A szememet összeszorítom mintha így meg nem történté tehetném a dolgokat, de nem így lett. Kinyitom a szemem. Ránézek a srácra: szőke haja aranyosan az égnek áll, nem egy izom agy, de azért látszik, hogy elmegy néha kondizni, azt hiszem a szeme kék, de nehezen lehet kivenni a sötétbe és persze a pólóján ott virít egy hatalmas kóla folt.

- Úristen bocsánat. - mentegetőzöm.

- Semmi baj, megesik az ilyesmi. Túl közel álltam. Az én hibám is. - mondja a srác enyhe ír akcentussal.

- Hadd tegyem jóvá! - jókora folt van a pólóján és én voltam a béna nem ő.

- Oké, meghívlak egy kólára. - felel, mire elképedek. Még ő hív meg engem? De megköszönöm és hagyom. Leülünk és beszélgetünk: az élet dolgairól, a családunkról, hobbiról és egyéb dolgokról. Egy idő után a tekintete megakad a nadrágomon éktelenkedő fű folton:

- Úgy látszik, ma ügyetlen napod van. - erre csak bólogatni tudok - Szóval, ha meg akarlak találni, kiabáljam azt, hogy: Hol vagy füves lány? - nagy szemeket meresztek és nevetni kezdek.

- Ha így hívsz, félre fogják érteni. Hívj inkább az igazi nevemen: Hanna Reid. - kezet rázunk -És a tiéd?

- Niall Horan. - már vagy húsz perce beszélgetünk mikor így szól:

- Mindjárt jövök, kimegyek a mosdóba.

    Mikor elmegy, azon gondolkozom, hogy lehetek ilyen béna és szerencsés egyben: leöntök valakit kólával és közben egy tök jó fej fiúra találok. Sosem gondoltam volna. Körül nézek. Most ugrik be, hogy Carlyt egy ideje már nem láttam. A szememmel őt keresem, megkérdezem a pultos, hogy látta-e mire azt mondja, hogy a mosdó felé ment. Remélem nincs semmi baja, mert néha túlzásba tudja vinni a bulizást. A célom felé menet vagy egy tucatnyi emberen kell keresztül verekednem magam. A sötétben megbotlok és épp a WC ajtónak esek és lefejelem azt. Tántorgok egy kicsit mert az eséstől megszédülök. Hihetetlenül béna vagyok bárhova is megyek. Benyitok.

- Carly! - mondom, a nevét hátha válaszol. A fejemet fogom, mert eléggé fáj ahol beütöttem. Megpillantom Niallt ahogy kezet mos.

-Te meg mit keresel a lány WC-ben? - kérdezem mire zavarodottan rám néz. Megpróbálja elfojtani a nevetését. Értetlenül állok, felvonom a szemöldököm válaszra várva.

-Te mit keresel a fiú WC-ben? - kérdez vissza. Újból körülnézek. Egy harminc év körüli férfi távozik az egyik fülkéből és furcsa pillantásokat vet rám. Elszégyellem magam.

- Ez mekkora égés… - mondom a fejemet fogva. Niall odajön hozzám és átkarolja a vállam miközben kifelé megyünk. Azt mondja nevetve:

- Nyugi velem is előfordult már. Mindenkinek van rossz napja.

- Te is mentél már be a lány WC-be véletlenül?

- Nem csak volt már rossz napom. - mindketten nevetni kezdünk a bénaságaimon. Aztán visszaülünk, és újra beszélgetni kezdünk. Sok mindent megtudok róla például azt, hogy valóban ír származású és hogy a munkája miatt költözött ide Angliába. Azt nem mondta, meg hogy mit dolgozik. Én is mesélek magamról: hogy deszkázok, van egy nővérem meg egy bátyám és hogy sokat eszek mégsem hízok. Ő azt mondja két barátjával jött ide. Az egyiket éppen látom és rámutat,

Egy barna hajú fiú, akit éppen egy hosszú szőke hajú rikító vörös rúzzsal és eléggé sok sminkkel kikent lány ölelget. Számomra furcsa párnak tűnnek. A szőke lány egyáltalán nem szimpatikus. A fiú meg nem is tudom, olyan kacér típusnak látszik.

- Furcsa. Mióta együtt vannak - teszi idézőjelbe a mondatot - Keveset van velünk, mintha már nem is érdekelnénk. Alig járunk el valahova együtt öten, merthogy öten vagyunk barátok… Túlságosan megváltozott a lány miatt. Mi mind megmondtuk neki ezt és azt is, hogy hagyja a francba, mert tuti hogy csak szórakozik, de mégis vele maradt. Kezd hiányozni a régi énje. Ez a lány meg úgy csimpaszkodik belé, mint egy orángután. - szomorú fény csillan a szemében. Erre megsimogatom a vállánál. Halvány mosolyt ereszt.

- Biztosan lesz rá megoldás. De ha nagyon akarod, megpiszkálhatjuk egy kicsit őket. - sejtelmesen mosolygok. Elég gyerekes tervet ötlök, ki de legalább vicces… számunkra. Fogok egy mű narancsot az egyik tálból és megdobom vele a lányt. Niallel gyorsan visszafordultunk nehogy meglásson minket és nevetéstől fulladozva úgy csináltunk mintha innánk a kólánkat.

- Ne nézz vissza… - suttogom neki. És nem is teszi. Körülbelül tízperc múlva megjelenik Carly.

- Induljunk, eléggé fáradt vagyok és ez a cipő is kikészít. - nyafogós hangon beszél.

- Én mondtam, hogy öltözz fel normálisan. Apropó ő itt Niall ő meg Carly. - bemutatom őket egymásnak. A barátnőm fogpaszta reklám mosolyát villantja meg és kicsit hosszú ideig néz Niallre.

- Azt hiszem, most mennem kell. - szólok az ír sráchoz.

- Igen de várj, odaadom a telefonszámom hogy találkozhassunk még. Persze ha te is akarod. - mondja. Köpni, nyelni nem tudok, de valahogy kinyögök egy igent és telefonszámot cserélünk. Vajon miért kérte el a számom? Fogalmam sincs, ez a jövő zenéje… Egy öleléssel búcsúzunk.

    Ahogy kilépünk a parkolóba, a friss levegő kitisztítja a fejem és a tüdőm is. Nagyon jól érzem magam. Boldog vagyok. Sosem gondoltam volna, hogy találkozok egy olyan sráccal, aki szimpatikus és eltűri a bénázásom. Ehhez még az is hozzájön, hogy ha Carly nem rángat el, akkor sosem ismerem meg.

  Ma éjfél előtt tíz perccel egy új ember képével az emlékezetemben és egy fáradt mogorva Carlyval térek haza.