Skateboards here's our ride so pull on up everyone is waiting for us

2. Fejezet

    Lassan nyitom ki a szemem. Napfény világít az arcomra. Nagy nehezen felállok, az ablakhoz megyek és elhúzom a függönyt, de visszafelé menet elbotlok valamiben. Megfordulok és a lábam elé nézek: egy sminkes táska. Ha ez Carly táskája, akkor hol van ő? Az íróasztalomra nézek ahol egy cetlit látok. Ez áll rajta:

Jó Reggelt Hanna,

Ha ezt olvasod valószínűleg felkeltél. Ebből a cetliből arra is rájöhetsz, hogy én már elmentem. A tegnapi, egy jó kis este volt. Láttam elengedted magad. Nem csak ültél és bámultál magad elé ahogy szoktál. (A szőke fiú nagyon helyes volt.) Szokás szerint most deszkázni mész Joshsal, úgyhogy nem húzom tovább az időd.

Ölel, Carly

Ui.: A púpot a fejeden nézesd meg, mert akkora, mint egy dinnye. 

  A fejemhez kapok, és tényleg fáj, mert tegnap lefejeltem a mosdóajtót. Hirtelen minden beugrik: Niall, a beégésem, a naranccsal való dobálózás és a kóla. A zsebemhez kapok. Igen, ahogy sejtettem, benne van a telefonszáma. Ha számot cseréltünk, akkor majd hív, ha akar. Emiatt nem aggódom. Ahogy a barátnőm írta, tényleg egy nagyon jó este volt. Visszafelé indulok az ágyamhoz és ismét elbotlok. Dühösen megragadom a sminkes táskát és biztonságos helyre teszem, ahol nem árthat nekem. Úgy döntök ezek után már nem fekszem vissza aludni. Tíz óra van, inkább írok egy SMS-t Carlynak, hogy délután öt körül legyen kint a deszkás pályán és visszaadom a cuccát, amit itt hagyott.

  Felöltözök és mivel annyira nincs hideg, egy fekete pulcsi, alá pólót, szakadt farmert és a lila Vans cipőm veszem fel. Megfésülködök, és máris indulok, lefelé ahol berobogok Josh szobájába. Néha elég tapintatlan tudok lenni, de ez lenne a kistestvérek dolga; nem? Az ágyára ugrok:

- Jó reggelt! - kiabálom, mire hozzám vág egy párnát. Tipikus reakció. Ezt vártam tőle, úgyhogy megragadom a párnát és visszadobom neki. Erre sem kel fel. Akkor csak egy dolog maradt hátra: - Szeretnéd, hogy énekeljek neked egy Jó reggelt, dalt? - Na, erre már rögtön felugrik. Odadobok neki egy farmert és egy pólót, hogy felöltözzön, addig én kimegyek és megreggelizek. A rádiót kapcsolgatom, mikor ő is elkezd enni. Ameddig csak a zenét hallgatjuk, azon gondolkozom, vajon Amanda a nővérem hazajön-e az egyetemről vagy bent marad. Tényleg nagyon okos és nagyon jól tud érvelni akár igaza van akár nem. Hasonlít a Pretty Little Liarsból Spencer Hastings-re. Alig látom.

  Ahogy a szüleimet sem. Ők nagyon sokat dolgoznak és szinte már luxusnak érzem azt, ha találkozhatok velük. Anya ügyvéd, apa pedig a saját cégét vezeti, és mindig azzal van elfoglalva. Sosem érnek rá. Azt tanították, hogy jól becsüljük meg a pénzt, ezért tették meg azt a drasztikus lépést, hogy tizenhat éves korunktól dolgozni küldtek. Amandára visszatérve, szinte már hiányzik.

  A gondolatmenetemet ajtócsapódás szakítja félbe. Azt hittem a szüleim jöttek haza ilyen gyorsan de az lehetetlen. Ma kora reggel indultak még csak el. Fél perc múlva a nővéremet pillantom meg. Nagyon csinosnak találom a szoknyájában, pedig nem szokott így öltözködni. Az arca kipirult, valószínűleg azért mert két óriási bőröndöt cipel maga után. Joshsal mindketten odaugrunk hozzá és meghúzogatjuk a haját, ő viszonozza. Ez olyan testvéri szokás, mint másoknál a puszi vagy az ölelés.

- Úristen mekkorák lettetek. Na, jó Hanna te nem nőttél nagyot, Josh te meg szőrösebb lettél mióta elmentem. - erre mind felnevetünk. Hozzá kell tennem már vagy féléve nem láttuk. Amanda egy okos tojás, de egész jó a humora. Az egyetlen fiú közülünk vállalkozik rá, hogy felviszi a bőröndjeit, de mikor felemeli, alig fél centit mozdul csak.

- Mi a fene van ezekben? Kő? - kérdezi Josh a homlokáról törölgetve az "izzadtságot".

- Majdnem, könyvek. - mosolyog a nővérünk és elindul felfelé. A súlyos csomagot meg úgy emeli, fel mintha tollpihékkel lenne tele. Csak huszonegy éves, de erősebb, mint a 2 évvel fiatalabb öccse, aki súlyt emel néhanapján. - Akkor… megnézünk egy filmet vagy valami?

- Ha visszajöttünk, igen. - fogom a deszkám a kezembe, Joshnak pedig odagurítom a sajátját. Lábbal az egyik végére lép és felveszi. - Addig pihenj. Pár óra múlva találkozunk.

- Hova mente… hát persze, el is felejtettem. Menjetek csak. - Amanda ledobja magát a kanapéra, mi pedig becsapjuk magunk után az ajtót és végig száguldunk az utcán.

  Szokás szerint néha ugratunk, gyorsítunk vagy lassítunk. Elérkezünk a pályához. Már messziről látszik. Carly azt szokta mondai rá, hogy azok a dolgok, amiken négykerekű izékkel ugrálnak. Én csak a pályának hívom. Itt mindig van élet, szórakoznak, trükköznek, viccelődnek. Aki ide beteszi a lábát és deszka van a kezében vagy begurul, része lesz ennek a baráti társaságnak. Ahogy közeledek feléjük, Ed és Emily pacsira emeli a kezét. Én pedig belecsapok. Ed és Emily testvérek bár csak egyetlen dologban hasonlítanak: ugyanolyan barna a szemük. A fiú szőkésbarna hajú, világos bőrű, míg a lány sötétebb bőrű és sötétbarna hajú. Mikor először megláttam őket, sosem gondoltam volna, hogy rokonok lehetnek. Josh Adammel pacsizik le. Ő a rangidős, huszonkét éves és igazából semmi megrendítő nincs a külsejében. Egészen addig ezt hiszed, míg bele nem nézel a szemébe. Ugyanis tökéletesen kékek. Igazi vezéregyéniség: határozott, kedves, érti a viccet. Csak egyetlen szépséghibája van, a középső neve: Gustav.  Ezzel szoktuk néha idegesíteni. A pálya közepe felé gurulok. Ugrok párat, próbálok trükközni. Egyszer csak kicsúszik a lábam alól a talaj és elterülök a földön. Kinyitom a szemem és a szokásos látvány tárul a szemeim elé: Cherly és Michael csókolóznak.

- Mondtam már Reid, aki ügyetlen ne trükközzön. - kiáltja Michael. Szeret csipkelődni az biztos. Igazából róla csak annyit tudnék mondani, hogy az a fajta a szépfiú, akivel mindenki járni, akar. Leszögezem én nem. Sok barátnője volt és szerintem ő sem tudta számon tartani, de végül Cheryl-nél megállapodott. Már legalább egy éve járnak. Cheryl a saját deszkáján ül. Rózsaszín haja körbe öleli az arcát. Tényleg igazán szép, kedves, de elég lekezelő tud lenni másokkal. Van kisugárzása néha túl sok is ilyenkor Radioaktívnak hívom. Ők az álompár és a leggyorsabb deszkások közülünk. Itt mindenkinek van beceneve: Adam = Gustav, Josh = Jenna mert egyszer mikor aludt kifestettem és tele ragasztottuk a képével a környéket. Cheryl a radioaktív, Michael pedig egyszerűen csak M. Ed a bűvész, mert olyan trükköket tud, amiket más nem nagyon, Emilyt indiánlánynak hívjuk a külseje miatt. Én Seb lettem, mert akárhányszor új trükköt gyakorlok, tuti hogy elesek vagy felhorzsolom valamelyik végtagom. Körülbelül ennyi lenne, amit tudni kell az itteni életről.

    Még gyakorlok egy keveset aztán leülök az egyik fa alá. Ez az a fa, amibe minden igazán ide tartozó belevésheti a nevét. Az enyém öt hónapja került rá. Az igazság az, hogy központi helyet foglal el a fa a deszkások életében, talán az elhelyezkedése miatt, vagy azért mert érzelmi értéke van. Például minden karácsonykor kidíszítjük, ez olyan hagyományféle.  Egy ideig csak ülök a fa alatt, nézem a galambokat mikor Ed leül, mellém deszkáját a fának támasztja és így szól:

- Hallottad már az új viccemet? - kérdőn néz rám. Megrázom a fejem. - A király összehívta a fiait… és nem mentek el. Várj, várj, van egy másik is: Két kígyó megy az erdőben az egyik jobbra a másik kobra…- mondja és dől a röhögéstől.  Elfelejtettem, hogy Ed, csak favicceket tud mondani. Ez is egy olyan volt, mert bár értem, még csak el sem mosolyodom. Ő még mindig nevet: - Ebben az a vicces hogy nem vicces.

Emily gurul felénk: - Most mondta el a királyos meg a kígyós „viccet”?

- Aha.

- Akkor már értem. - rázza a fejét indián lány. Ed egy érthetetlen figura és ezt ő pontosan tudja. Mind gyakorolni mennek, csak én maradok ülve. Nézem, hogy szántják fel az eget a bárány felhők, hogy mit csinálnak a többiek és a Louis Vuitton táskát, ami a szemem előtt himbálódzik. Köszönök Carlynak.

- Szia Han, szóval mit is felejtettem nálatok? - kérdezi. Ránézek… vagyis rájuk, mert ketten jöttek. Adam barátnőjével érkezett, aki sosem sminkeli magát és nem sok márkás cucca van. A haja nagyon sötétbarna és a szeme is. Van pár tetoválása és szinte csak sötét színű ruhákat hord. Ő Abigail Gauss, azaz Abby.  Mindenkivel jóban van csak a bátyámmal nem és ezt senki sem érti.

- Szia, mindenki! - köszön, Adam nyakába ugrik és egy csók után beszélgetésbe elegyedik vele.

- Elég galamb van itt, nem kell, hogy még ti is turbékoljatok - kiált oda neki Ed mire mindenki tapsolni kezd.

- Most mi van?

- Ez végre egész humoros volt. - szólok elismerően majd Carlyra nézek. Átadom neki a táskáját. Nem akarsz maradni egy kicsit? Megmutatom azt, amit gyakoroltam.

- Oké, de nem, sokáig mert még tanulnom kell, a franciából témazárót írunk és még semmit sem tanultam. - mondja. Mivel a legtöbb ember a külső alapján ítél, sosem gondolnák de Carly nagyon okos annak ellenére, hogy szép. Tavaly például évfolyam első volt az iskolánkban. Belenézek a szemébe, olyan színű, mint az ég télen. Szürkés-kékes. A haja hosszú és nagyon szép gesztenyebarna. Néha azon gondolkodom, hogy miért nem kereste fel még egy modell ügynökség sem. Száznyolcvan centi magas, karcsú és szép. Kell ennél több?

A barátnőm leül az egyetlen padra, ami van én meg begurulok a pálya közepére és koncentrálok. Gyorsítok, ugrok és… földet érek épségben.

- Végre nem estél el. - dicsér meg Josh. Carly állva tapsikol. A bátyám teljes véletlenségből neki ütközik. Állj, vissza. Volt valami furcsa ebben a „véletlenben”. Szerintem direkt volt, ahogy ránézett és bocsánatot kért… olyan hirtelen ugrik be a gondolat hogy majdnem hanyatt estem tőle. Joshnak tetszik Carly. Még egy ideig visszhangoznak a fejemben ezek a szavak. Azt sem veszem észre, hogy Cheryl a kezével hadonászik az arcom előtt:

- Hé, mi van, lefagytál?

  Valamit motyogok. Arrébb gurulok, Cheryl meg a háta mögé dobja rózsaszínű haját és folytatja, amit elkezdett. A barátaimhoz megyek. Carly gratulál majd integetve távozik. Rögtön ahogy elment letámadom a bátyám:

- Láttam. Odavagy érte, pedig már vagy tíz éve ismered. Miért pont most? Nem értem…

- Mi? Te meg miről beszélsz? Biztos nem ütötted meg a fejed? - kérdezi kapkodva. Szemét idegesen forgatja. Átlátok rajta mint egy üvegajtón.

- Josh?

- Igen?

- Nagyon rosszul blöffölsz. - a szemembe néz. Igazán őszintén mondja, amit mondani akar.

- Igazad van, de ne mondd el neki, kérlek hadd csináljam úgy, ahogy akarom. - kiskutya képpel néz rám. Tudom miért: szokásom néha túlkomplikálni a dolgokat, úgyhogy leszállok róla. Egyetértésem jeléül meghúzogatom a haját. Rám mosolyog és a hátam mögé mutat.

    Elérkezett a pillanat. Az a pillanat, amikor minden kicsit lelassul: a naplemente. Itt a deszkás pályán minden ki megáll és végignézi. Ez is olyan hagyományféle. Mikor a napkorong teljesen eltűnik, akkor valami folyatódik és valami véget ér. Úgy érzem az én életemben véget ért egy szakasz és egy új kezdődött. Bármit is tartogat, állok elébe!